Napszemű sereg, megyünk előre –
teremtő láz, mely fűti tagjainkat,
forró-tűz reggelen érünk a tetőre
s fehér síkon ütjük fel sátrainkat.
Ma még az éj sötétje leplével takar,
a sápadt hajnal fátyla rejteget
s fényes arcunkat, mely új igét akar,
még féltőn őrzi keblén a rengeteg.
De már az élen teremnek új csodák:
lázunk, akaratunk új világot épít.
Megyünk előre, napszemű katonák –
és máglyánk éneke fölcsap az égig.
