Sivár, unalmas tájék! – lázadoztam,
Itt szépre ember ugyan nem talál!
Mily rút az a két vén rekettye ottan,
S mily szótlan az ér…
Nini jégmadár
Az ér felett!
Hogy megriadt!
Kár! Észrevett.
Egy pillanat,
Egy villanás,
Azúr-sáv, kéktűz-csillanás,
S elsurran előttem az isteni szép
Mennybolt-szín tollú nyíl.
Üdv, szárnyas drágakő
Lebegő, remegő,
Ezüstös, búzakék
Türkiszhabos zafir!
Nyugat, 1919 / 8. szám
Gránitsziklából, döngő kalapácscsal
Szikrázva zengő rímeket kiverni,
Valaha ez volt a poetikám,
Mindent akarni, mindent merni,
Vágtatni villám-robogással
Lánggal lobogó meteor-paripán.
Szeretnék most oly halkan muzsikálni,
Mint néha kettőnk közös poharában
Az édes mustból fölpezsgő szemek,
Vagy mint imádság-szók a rácsos ágyban,
Hol egy kis szűz készül magábaszállni,
Hogy holnap első vágyát gyónja meg.
Nyugat, 1916 / 23. szám
Mikor hegyekké nőtt már a hiába
Marasztalt álmok hulló hímpora,
Holdfényből egy kis opál-pocsolya
Csillog föl lelkem porsivatagában.
Oh mindeneknél több nekem e drága
Hímporból formált kráter-amphora,
Geyzirkutam, mely mint egy csodafa,
Ezüst lombbal szökik az ég boltjára.
Mert mindig geyzir… megbúvik, apadva,
Majd ujra feltör a csillagokig.
Nézd, nézd! Hogy győzte! – s már fogyatkozik.
Egy nagy fekete kéz már letakarja,
S a hűvös holdvér befelé folyik
A mindent elnyelő porsivatagba.
Nyugat, 1916 / 23. szám
