Fehér havon repül a szánkó,
Innen-onnan torony integet,
Lila köd ül a falu felett.
Fehér havon repül a szánkó.
Megáll a szán, valaki köszön;
Nagyot üt a hang szivem falán.
Ember szólt, vagy csak visszhang talán?
Megáll a szán, valaki köszön.
“Járunk, vetünk, aratunk, alszunk;
Fázunk télen, dermedünk nyáron.
A mi álmunk álmatlan álom.
Járunk, vetünk, aratunk, alszunk.
Nyakunkon nyűgös janicsárhad,
Dandárral a vérivó basák;
Százan tartják egy kengyelvasát.
Nyakunkon nyűgös janicsárhad.
Nagy lobbanást itt senki se várjon.
Apró dühök morognak néha;
Csend lesz, mert hús fő a fazékba.
Nagy lobbanást itt senki se várjon.
Elhull az agg, nől a csecsemő.
Régi könyvnek romlik a lapja,
És szertehull dirib-darabra.
Elhull az agg, nől a csecsemő.
Magyar fejfán fakul az irás
S bár lelke van megannyi kőnek,
Ássuk árkát a temetőnek.
Magyar fejfán fakul az irás.”
Elhallgatott – s csend felelt rája.
Hív az alkony: mélylő, méla tó,
Indul a szán és villog a hó.
…elhallgatott – s csend felelt rája.
Valami zörren, vissza se nézek.
Valami villan, valami dobban –
Tán a kasza kérges marokban…
Eh, álmodom, vissza se nézek.
