Vöröss Lajos

Vöröss Lajos: A Tél

Borzad most a’ kemény Télnek hideg volta.
Láttatik mindennek egészen megholta,
Mormol, és zugg a’ szél keménységeivel,
Fagylaltató mód jár jó fergetegivel;
A’ kies génylő nap, elveszté erejét,
Havas fellegekbe öltözteté fejét,
Nem zengedez a’ sik mezző a’ nyáj szóval,
Hanem sípol a’ szél mérge hideg hóval.
Nem ád hármos hangot madár hangitsálás
A’ zőld ligetekben nints kedves sétálás.
Az egész Természet meghaltnak láttatik
Minden, mely vidám volt, busan találtatik.
Erről emlékezhetz ember életedre,
Melyet meg gondolván, jól vehet’ eszedre,
Hogy miket az idők foljásiban látol,
Oljakat éltedben, mind fel találhatol.

Érzékeny versek c. kötet, Pest, 1817.

Vöröss Lajos: Az Estve

A sik mezző térje már mélj tsendességben
Kezd merülni mint egy esti édességben.
Az egész Természet halgatván hatalmas
Jó nyugodalmában mint egy diadalmas,
A’ bő tejü Tehén bőgve haza mégyen,
Hogy hiv Gazdájának elég hasznot tégyen.
A’ Pásztor víg Nyájja haza megy örömmel,
Mind ezeket látom belső ösztönömmel.
Már más állatok is fel ülni készülnek,
A’ szelíd galambok Fészkeikbe ülnek.
A’ Jó gazda ember jön haza fáradtan,
De reménnye mellet van még is nyugadtan.
Látzik már távalról sok kémény füstölgni,
A’ Forrás vizek is kezdenek gőzölgni.
A’ dombokról esnek kettős hegy Árnyékok
Termeszettől szabott éjjeli hajlékok
Frissülnek a’ lankadt virágok nemei
Szóródnak illatjok balzsamos szerei,
Készül a fényes nap el butsuzni tőlünk,
Hogy meg nyugtathasson elmégyen előlünk;
El megy, kerek földünk téres tájjairól
Hogy meg emlékezzen más föld lakossiról.
Így mulik éltünknek siettő ideje,
Naponkén le folyik arany eszendeje.

Érzékeny versek c. kötet, Pest, 1817.