Erdő középen áll maga,
Elmult idők átkos laka.
Szobáiban soh’sincs világ –
Velőt rázó a’ némaság.
De ha éjfél következik,
Belülről lárma hangozik:
Átok, kaczaj, káromkodás –
Később leány siránkozás.
Végre nehéz kín szűlte jaj,
Hosszú mély fájdalmas sohaj
Olly fájó mintha megrepedt
Szívtől nyert volna életet.
E’ házban hajdan úr lakott,
Élve vadul éjt, és napot —
‘S egy ifju lány kit elrabolt,
Élteig e’ ház rabja volt.
