Hogy meghalok – felsem veszem,
Hiszen az élet’ folyása,
Hogy ember embertársának
Nyugalom helyét megássa,
Hogy más gazdag asztalhoz űl,
Mig én száraz kényért eszem,
Az isten látja lelkemet
Rosz néven még ezt sem veszem.
Hogy más pazarlott kincseken
Ezerféle élvet teremt,
Mig én élvnélkül éltem át
A’ múltat, ‘s élem a’jelent –
Legkissebbet sem változtat
Sorsedzette kedélyemen,
Vajha ennél nem volt volna
Nagyobb teher már éltemen.
Hogy más bíborban öltözik,
S magasra építet lakot,
Mig én csak nem rongyos vagyok,
‘S kunyhóból nézem a’ napot.
Ez sem fáj, mert a’ napsugár
A’ kunyhóban is olly meleg –
‘S hidegtől testem eddig is
Egyszerű ruhám védte meg.
De hogy szegény ‘s gazdag felett
Különböző törvény viraszt,
Ez fáj, ez gyötri keblemet –
Ez méregkint emészti azt.
