Fényes égen aranyhordó,
most iszunk az aranyborból,
égi hordó, égi bor, –
fusson, akit gond tipor,
hűs sötétbe, hűs verembe,
megdidergő cinterembe:
élő bátraké az élet,
Isten borral, tűzzel éget,
s mi gondunk a holt a szén
Nyár borán és Nyár tüzén?
Majd elégünk halott szénné,
majd elaggunk síri vénné,
törpe is, meg óriás, –
egyszer minket is kiás
új korok ravasz tudósa,
holt világok vissza-jósa,
de halál nem úri gond ám,
rút az élet, félőn, csonkán,
embert Isten égni küld,
némuljon, aki kihűlt.
Fényes égen aranyhordó,
igyatok az aranyborból!
Égi borhoz égi dalt,
égő lelket, diadalt:
csókra, harcra, búra, sebre,
százszor halálig sebezve,
áldomást köszönt a lélek,
úribátraké az élet,
s ki nem fog a holt, a szén
Úristen örök tüzén.
