Óh, voltak egykor vad és barbár idők,
Mondják mosolyogva simán a Tettetők;
“Csupa boldogság mostan az életünk.”
Igaz, Tettetők, nektek, de nem nekünk!
Óh, jőnek olykor vad és barbár korok,
De eszme, érzés az, mi úgy háborog,
Bűnhődés a bűn, s nyíltan jár s véresen,
Nem mint most, rejtve s tisztességesen.
Ítéljük-e el a vad förgeteget,
Midőn zúgva tart szörnyű ítéletet?
Szétdúlt fedél és szétszaggatott virág
Áldás akkor, mert megújul a világ.
De most nincs eszme, nincsen nyílt küzdelem,
Hazug, bűnös kor, gyáva és szemtelen;
Meddő föld többé nem teremhet csak gazt,
Tűzzel, vassal kell újra feltörni azt.
megjelent: 1895.
