Ha meglátsz engemet valahol,
S büszke merev rideg arczom látod;
Egyenesen, ruganyosan lépve,
Jobbra-balra közömbösen nézve,
Hogy így bántál vélem; nem sajnálod!
De ha látnál összetörve otthon,
Mikor minden alszik már a háznál,
Virrasztani hosszú éjszakákon
És hallanád síró zokogásom
Talán mégis… talán… megsajnálnál!
