Halk, hosszú árnyak lejtenek köröttünk,
S már búcsúzón a véres alkonyat
Szárnyával meglegyinti arcodat.
Egy bűvös perc varázsa száll reánk.
Ajkunkon elhalóban a beszéd.
Két lélek zengi némán énekét.
Két szív között rejtelmes szikra pattan.
És ajkamon egy édes szó lebeg:
A nagy, kimondhatatlan…
Uj Idők, 1906
