Közéig a hajnal, itt a gyógyulás,
Oh újra látom hát a kék eget!
Engesztelőn köszönt a napsugár,
Jöttömre még a lomb is integet.
Mohón szívom az édes illatot,
Mit enyhe szellő szárnya hoz felém,
Előttem minden olyan szép, derűlt –
Az életet ilyennek képzelém.
Új tetterő dagasztja keblemet,
Csapongó lelkem mindent átölel;
Oh mégis mily szép élni, küzdeni,
A viharokban nem lankadva el.
Termelni eszmét, szépet, nemeset,
Mit meg nem ért a nagy világ zaja,
S bár harczaim közt megszúr száz tövis:
Kiengesztel egy rózsa illata.
