Langy harmat a’ sárga mezőre ha hull,
A’ völgy violája ifjodva virúl:
És balzsamot önt ha az égi remény,
Nem zúg vihar a’ panaszos kebelén.
Langy harmat a’ sárga mezőre nem hull,
A’ völgy’ violája göröngyre borúl,
‘S hervadva lehervad:
Tünt múltam után ah! így hervadok én,
Nem balzsamoz árva szivemre remény,
Nyugtot csak a’ sír ad, –
Békés nyugalom van a’ sírnak ölén
Békés kebeledbe sohajtozom én:
Sír! testem ha hamvad
Nyugtasd meg a’ hamvad.
De hogyha a’ lányka poromra borúl,
Zúgj fel hitetőm’ kebelére vadúl,
Hogy messze kerűlje a’ holtat.
Kora sírba miatta hajoltat!
1837.
