Te fent lebegsz szabad madár,
Nem szédít távol messziség,
Láng nézteidnek tártan áll,
Nap, hold, csillag, ‘s rejtélyes ég.
Ah! vajha szállhatnék veled
Én is boldog királyi sas!
De nem lehet, bár engemet
Láncz nem tart, nem nyom vissza vas.
‘S bár nem tart fogva vasbilincs,
Bár még szabad lábom kezem:
Még is rab és fogoly vagyok,
Sorsom fogolyként könyezem.
De nem, könyezni nem tudok,
Szememben nem könyű ragyog,
Szívem’ vég lobbanása az,
Melly ellángzott, ‘s hamvadni fog.
Lesz kor, midőn nem körzi kény
Sok ezrek lelkét ‘s lelkemet, –
E’ néma vágy, magos remény
Gyúlasztá lángra keblemet.
De hajh! csak szállj ég’ vándora,
Csak szállj tovább királyi sas!
Nem, óh! nem szállhatok veled,
Bilincsem több, mint durva vas.
1837.
