Már terjeng az októberi köd,
Hullanak a fonyadt levelek
Fáradtan, fakón, disztelenül.
A gunnyasztó Gellérthegy fölött
A párás bánat könnyé merevül.
És ami eddig fojtotta mellünk,
Zuhogó árral mind, mind leszakad.
S ha elönt az édes kínpatak,
Akkor talán mi is betellünk.
Kisüthet a csókos őszi nap,
Nem a miénk többé mosolya.
Tél ajkára fagyott az ajkunk
S a napsugár egy örök soha.
