Ott álltunk ketten: a fiam, meg én
A tintafoltos zöld asztal előtt –
A tanító szólt: “Ez az a gyerek?”
– Igen! – feleltem s bemutattam őt.
– Ez az a gyerek… ez a szőke fej,
Amelyet búsan im’ föláldozok;
Az élet titkos, mély betüivel
Jegyezzék tele e kis homlokot.
– Ez az a gyerek… ez a büszke szem,
Ez az ártatlan, tiszta, szent mosoly,
Amelyre majd a hetük ólmos árnya
Sötét barázdát vonva, ráomol…
– Ez az a gyerek… e parányi lélek,
Ki előtt ime megnyílik az út…
Szemem könnyével mosom kezeim:
Tegyék hát rá a szöges koszorút…
Ecce!… gondoltam nagybúsan magamban,
Amint ott álltunk a fiam, meg én,
A hideg, komoly iskola-teremben
Beíráskor, szeptember elsején…
