Az esti imát már végighadartam.
Tekintetem nagy, bolyhos szárnyon röppen.
Egy éji pille zümmög még csak halkan
A ráfonódó lámpaszőtte körben.
A kapu előtt felvonít a bánat,
Hogy árva vagyok, hallom borzadozva.
De ajtó pattan s látom vén apámat,
Vállán az éjt, mint sebzett szarvast, hozza.
A sötétségben óránk ketyegése
Vad csobogássá nő – és mint a csónak
Meginog ágyam s már a messzeségbe
Marad a pitvar, hol hugom dalolgat.
A kútból holdfényt mernek a cselédek.
A konyhaküszöb – elmosódó partsáv…
Anyám épp halból készít estebédet
S az aranyhártyás úszóhólyagocskák
Tükrén lágy képe messze-messze szállong.
Hiába nyúlok érte már riadtan,
Vak ujjaim közt, mint kis, gyönge hályog
Az emlékezés rezgve szertepattan…
1930 körül
