Ismertem egy fiut, ugy hivták, hogy Gabi,
Leczkéjét nem tudta soh’se felmondani,
Pedig apja, anyja a kedvit keresték.
Csakhogy jól tanúljon, tudja jól a leczkét.
Vettek neki mindent: jó báránybőr sipkát,
Szép tulipántos szűrt, sarkantyús kis csizmát.
Mégis kedvetlenűl járt az iskolába,
Majd mindig ott maradt papirgaluskára.
Édes anyja sírt-rítt, hogy mi lesz belőle?
Édes apja pedig kiment az erdőre,
Vad galamb turbékolt, repűlt ágrúl-ágra,
De ő nem hallgatott most szelid szavára,
Galambos erdőben somfavesszőt vágott,
Kiporolta a szűrt, a szép tulipántost.
Gabi aztán kedvvel járt az iskolába,
Soh’se marasztották papirgaluskára.
