Ugy volt biz az, most is jól emlékszem rája,
Hogy begyalogoltunk egyszer a vásárra.
A rekt’ram választott kabátot, nadrágot…
Otthon alig ismert rám, a ki meglátott.
Másnap a szekérre tettük a ládámat,
Ott hagytam a falut, a szülői házat,
Az ekét, boronát, buzatermő földet,
A kis kerek erdőt, a virágos völgyet.
Gyermeki lelkemben gyönyörü vágy támadt,
Hogy boldoggá teszem édes jó anyámat.
A ki bölcsőm felett altató dalt dúdolt,
A ki nekem mindig hű gondviselőm volt.
Hogy sir, nevet benne az anyai lélek,
Ha czélt érhetek majd s valahol pap lészek;
Mily repeső öröm szállja meg a szivét,
Majd ha a szószékből hirdetem az igét.
Oh te kis iskola, ott a patakparton!
Az égnek áldása soha el ne hagyjon!
Neked köszönhetem, ha pap nem is lettem,
Hogy édes anyámnak öröme van bennem.
Szunnyadó lelkembe te löveltél lángot,
Ragyogó verőfényt, tündöklő világot…
Mosolyogjon reád a szerencse napja!
Vigan csörögjön lent kis patakod habja!
