Nagy történeteket éneklek s olly öreg embert,
A ki kilenczvenszer ért már aratást. Nosza készíts
Calliope laurust, készíts koszorúkat eszemnek,
Mert ha borostyánt most nem fog érdemleni munkám,
Énekeket ezután elmém nem fog soha szűlni.
Írjon más borról, írjon más a szerelemről,
Nékiek engedem én a bornak s a szerelemnek
Nyájas énekeit: énnékem énekem a vén.
Harczokat írjon más s feldúlt várak pora hamvát
S örökösítse nevét ily szörnyű versei által.
Hallgatok illyekről: lesz nékem énekem a vén.
Oh! Hírnév, hass el a legkésőbbi időkre,
Hass el, hadd vegyenek jó példát mások is ebből.
Halljátok meg, idők, értsétek meg, maradékok:
Ezt a nagy hírű férfit anya szülte világra,
Élt, megházasodott, lett számos gyermeke, megholt.
Már híres munkám végzém. Tapsoljatok, a kik
Tűkörként veszitek magatoknak érdemes éltét;
Rólatok is, ha élni fogok, ily verseket írok.
Mese Gellertet követve.
