Imához! – s aztán rajta, előre!
Most egy itt nemzet és király;
A becsület, a haza őre
Most lelkét riogatni jár;
Már zeng a rézkürt riadója:
Az igazság hív bosszulóra, –
Előre, magyarok!
Zászlónkon leng a Szent Szűz képe,
Szívünkben harcvágy dübörög:
Most űzzük pokla éjjelébe
A ránkvigyorgó ördögöt!
Ki kárörvendőn leste sorsát,
Hadd lássa: van még Magyarország.
Előre, katonák!
Királyunk lelkét átölelve,
Megleltük végre minmagunk,
Ki kedvünk vérig ingerelte,
Reszkesse harcos haragunk!
E harc villámló viharából
Kossuth s Rákóczi lelke lángol…
Előre, magyarok!
Az értünk omló könnyek árján
Áttör a boldog büszkeség
S dicsőségünk, mint szép szivárvány,
Mosolygón fénylik szerteszét:
Anyáink bánatán keresztül
Egy szebb jövendő képe rezdül, –
Előre, katonák!
Imához! – aztán rajta, előre!
Most Isten védi a hazát.
Most vérrel írják új időkbe
A magyar nemzet igazát!
Az idők telje végre eljő:
Most születik a szebb jövendő, –
Előre, magyarok!
