Hiszek a két-egy legfőbb jóban:
Az Istenben s az igazságban,
És belekulcsolom e hitbe
Honszerelmemnek szent hitét;
Hiszek a magyar hősregékben,
Egy ezredévnek erejében,
Hiszem népünknek szent csodáit
S titkon vezérlő csillagát;
Hiszem, hogy örökünk e föld itt,
Hogy tündér volt a csodaszarvas,
S Atilla pásztorlelte kardja
Valóban Isten kardja volt;
Hiszem Árpádnak hős csatáit,
S hiszem, hogy halmon, rónaságon
Egy-egy sejtelmes fuvalomban
Az ősök lelke lengedez;
Hiszem, hogy szíve van e földnek,
Megérzi búnkat, örömünket,
S a mi szivünkkel egy ütemben
Örökké magyarul dobog;
Hiszem az Istent fönt az égben,
Tudom, hogy Ő itt az Igazság,
És Ő az út és Ő az élet,
S a sírokon is nő virág…
Tudom, bár fáink dús virágát
Dermeszti fagy és szél zilálja:
Azért gyümölcs is lesz a fán még
S mosolygón terhes lesz az ág;
Borongó ősszel messze szállván
Sok fecske nem jön vissza többé:
De új fészkekben új tavasszal
Azért vidám dal csicsereg;
S a zivataros kerek égen
Bármily sötétlőn űl a felhő:
Mögötte ott a tiszta kékség
És lesz még áldó napmeleg…
Hiszek, hiszek a legfőbb jóban:
Az Istenben – az Igazságban,
És belekulcsolom e hitbe
A diadallal ránk sugárzó
Boldogabb, büszkébb, szebb jövőt!
