Nagy gyanúd van lányka: hogy kivüled
Szép magadhoz mást is szeretek,
S szívedet mi gyakran fojtogatják
Ily csalékony, balga képzetek. –
Ércszivűnek is gúnyolsz gyakorta
S nem azt vallja szűd, mit szád akart:
Hol van lelkesebb érc a delejnél?
S a delejtű mind egy pontra tart!
Kell-e, hogy miattad a világnak
Felforgassam minden rendszerét?
Kell-e, hogy egy nappá vonjam össze
A csillagok annyi ezerét?
Volnék én nap, és te észak vólnál,
Nyugodóba járnék csak feléd;
Volnál nyúgat, nálad költeném fel
A világnak minden reggelét!
Kis világ az ember, s egy világnak
Bár minő nagy, egy nap oly elég, –
Hogy egy más nap, összeütközésnek
Réme nélkül el nem férne még. –
Vesd ki hát szivedből a gyanúnak
Mélyre szállott magvát, édesem!
Oly gyom az, melyet könyek nevelnek,
S végre is csak új gyomot terem. –
