Begyalogol minden reggel
Kató néne Palotárul,
Csetlik-botlik házrul-házra,
Nagy a sora: almát árul;
Kínálgatja szép almáit,
Szemével meg keres, kutat…
“Nagysás asszony!” vegyen ómát!
– Nem látta a leányomat?
“Vigye manó a kend lányát,
– Rámordul az úri fajta –
Ugyan mi ütötte kelmed,
Hogy mindig a lányát hajtja!”
S Kató néne tovább lódul,
A szomszédba bekopogtat:
“Nagysás asszony, vegyen ómát!
– Nem látta a leányomat?”
Tél is elmúl, tavasz is jön,
Az esztendő kerül-fordul,
Kató néne csak jön, csak megy
A városba, a városbul.
És újra és századikszor
Minden házhoz ellátogat:
“Nagysás asszony, vegyen ómát!
– Nem látta a leányomat?”
– Hej de egyszer nemhiába
Csetlett-botlott Kató néne,
Tárva-nyitva volt egy ajtó,
Kató néne hát beméne…
Ott egy úrhölgy felsikoltott…
Kató néne majd kővé vált…
És zokogott… és motyogott:
“Nagysás asszony, vegyen ómát…”
