Messze, messze,
Álmok ködébe veszve,
Vonulnak a darvak
Nyugatnak.
Zimankó űzte el sereggel
S most hívja tavaszi meleggel
Szebb, fényesebb haza szigetje,
Ligetje.
Dús nádasa, gazdag ere,
A rétje bő, tava tele,
S a szabadság kéklő egére néznek
A fészkek.
Az elhagyott hon hideg és kopár…
Künn boldogabb a bujdosó madár!
Mégis mély, néma vád szivökbe dobban
Titokban.
Látatlan árnytól fátyolos a tájék,
Nevetlen bútól énekük is fáj még,
Oltatlan vágytól néz szemök merengve
Keletre.
Magyar földön születtek,
Magyar folyókból ittak-ettek.
Lengtek magyar dal ütemére
A légbe.
S álmok mezején, pálmakertben,
Várnak szorongva, szárnyszegetten
Új tavaszára a magyar ugarnak
A darvak.
