Szenteleky Kornél: Csodálkozó sóhaj az idegenhez

Szeretni szeretnélek
hatalmas Idegen,
barátságban szeretnék élni veled,
mint repkény, mely óriás
tölgyre kúszik.
Szeretni szeretnélek
és bizalm?sod szeretnék lenni,
hogy megértsem munkád, játékod, szeszélyed,
és szeretném, ha érezném
a jóság megbocsájtó melegét benned.
Ó, ha testvéremnek tudnálak,
milyen könnyű volna!

De jaj! te elviszed hitem és múltam,
apámat, kis húgom, meleg tenyerű
jó barátom,
elcsened álmaimat, ifjúságom
ritka, rejtett, tiszavirágos mosolygásom
elviszed, ami szép, ami drága,
ami meleg, ami vigaszos
és pucénan, társtalanul hagysz
az évek kopasz, hűvösödő őszében.

Nem értelek. Ozirisz, hatalmas úr,
borzongva látom szívtelen szeszélyed
kegyetlen munkád, fenséged, halhatatlanságod. Megdöbbenek örök és végtelen
hatalmadtól!
Csodállak, féllek, ámullak, tisztellek,
de nem tudlak, nem tudlak szeretni!
Idegen maradsz, gőgös úr maradsz
és én örökre ámulás rabszolgád maradok.

1928.