Kis gyermek-ágy fölött egy nő áll,
Oly halovány, oly bús szegény!
Kezében fél-lábú lovacska, –
Tört fényű könnyek a szemén.
Meghatva nézem s ím, egyszerre
Te jutsz eszembe, jó anyám.
– Miért nem tudtam én elhalni
Igy a gyermekkor hajnalán?!
Nem kellett volna durva kézzel
Széttépnem szép reményeid;
Egy angyalt sirathattál volna
Szived végső veréseig.
Nem hullott volna bánatodra
Csalódás árnya sohasem –
Emlékem’ hűn őrízte volna
Egy-egy eltört játékszerem…
