Egy myrtuserdőben valék
Álmomban a minap.
Nem messze tőlem Laura ült,
S lantozta verseit:
“Mikor? mikor jösz nyúgalom!
Enyhítni engemet?”
Bánatja némává tevé
Sokáig a kegyest.
Amint magához tért, megint
Imígy sohajtozott:
“Ah! szűnj meg, édes fájdalom!
Sebhetni szívemet.”
Ezt kétszer éneklette ki –
S elverte álmomat.
