Ne szomorkodj, édes atyám,
Azért, hogy én távol járok,
Lelkemet nem gátolhatják
A legtávolabb határok.
Kebeledre szárnyal lelkem,
Onnan veszi a hatalmat,
Mellyel minden inség fölött
Megnyeri a diadalmat.
Ne szomorkodj, büszke légy rám,
Holtig szerető fiadra,
Ki még a sir gyomrában sem
Hágy el téged egymagadra;
Rózsaágon, mely sirodon
Virul arany kikeletre,
Az én lelkem mint csalogány
Dalt önt hamvadt kebeledre.
Ne szomorkodj, mert hisz látjuk
Mi még egymást az életben,
Nem osztozom már sokáig
Ily hányó, vető végzetben;
Haza hozom vérrel, bajjal,
De még is kinyert kincsemet,
S őszült fürtjeidre teszem,
Zöld borostyánfüzéremet.
