Megbántott lobbanó szeszélyed,
De fölmosolyog már a lélek,
Kérlelsz – de visszás hangulatban:
Bosszant, hogy meg se haragudtam.
Te férfigőgöt érzel ebben,
Én azt, hogy hódít együtt s egyben
Asszonyharag és női báj.
S ugyan ki haragudna már
Gyerekre, asszonyra, leányra,
A villám, mely a sudarakba jár,
Nem csap belé a virágágyba.
1932.
