Hogy látod szebbnek holdas házfalak
Sejtelmes árnyék-függönyét?
Mikor még tétovák a vonalak,
S az ágas-bogas csipkeszövedék
Meg-meginbolygatva s újrakezdve még
Úgy ing-leng, mint a lomb-csótár a fán,
S a hol dús, hol gyér bojt és rojt alatt
Fölcsillan még a k?fal-osztován
A fürgén perg? holdsugár-vetél??
Mondd, akkor szebb, mikor még minden él?
Ez örök fényb?l, árnyból sz?tt csodán?
Mikor még készül, vágyik és keres?
Vagy szebb, mikor a szöv?szék megáll?
Pihen az árnyék, pihen a sugár,
Mert kész a csipke, kész, tökéletes,
S oly mozdulatlan rajta minden ág,
Mint az üvegre dermedt jégvirág?
Nyugat, 1919 / 8. szám
