Földi János

Földi János: Enyim Juliska

Örömömnek gyönyörű hajnala tetszik!
Jegyesem már, kit akartam Juliánnám!
Jegyesem már Juliannám! – örömöm hajnala tetszik!

Ha Juliskám maga szívébe vesz engem,
Nem irígylem sem ama Gracchusok anyját,
Sem ama trójai herceg piperézett Helenáját.

Az Apollóm s Eratóm karjai közzűl
Megyek immár Julisom karjai közzé,
Julisom karjai közzűl meg azok karjai közzé.

Te vagy immár bizodalmam! Te reményem!
Te maradj tárgya szerelmemnek örökre
Juli kincsem! Juli szépem! Juli diszem! Juli fényem!

Földi János: A leszállt galambhoz

Ne menj szelíd galamb, ne menj előttem,
Nem háborítalak meg.
Az én szemem gyönyörködik tebenned,
Gyönyörködik szemedben.
Szép a szemed, te lángozó szemed szép,
Tarjászkodó nyakad szép!
Szép a fejed, te bóbitás fejed szép!
Kidüllyedett begyed szép!
Piros lábad szépen topog, midőn te
Elébb tovább szemetskélsz.
Fényes tollad sok színt mutat, midőn te
Iregsz forogsz azokkal.
Repülsz kegyes galamb, repülsz előlem –
Viszed gyönyörködésem.
Járj békével kegyes galamb, ha elmégy,
Se ölyv, se sas ne bántson.

Földi János: Egy téli víg napra

A nap öszvevett világit ablakunkba sütteti,
Télidőbe, bár tekintsed, ékesül tekinteti!
Még alig, hogy kezde jőni szép világa felfelé,
Nem tudom, mi furcsa kedv már szíveinket eltelé.
Majd tovább is, hogy mosolygó fénye feljebb lépdegel,
Mind nagyobb-nagyobb serénység szíveinkbe keldegel.
Nem tudom, miféle nap lesz, mely ma hozzánk érkezik.
Látom azt, hogy víg örömmel kezdetén ígérkezik,
Mintha minden órán hívna, hogy ma vigadozni kell;
Titkos inditóerő ez, e napunkba! hinni kell!

Földi János: Egy kevély széphez

Félre tőlem, szép Kevély!
Rab-bilincsed áldozatja
Légyen ám, akárki fattya,
Hetyke-petyke büszkeséged
Bennem el nem éri véged
Nem; felőlem így ne vélj;
Félre tőlem, szép Kevély!

Félre tőlem, büszke Szép!
Szépre nézni nyúgodalmom:
Rabja lenni fő unalmom,
Két szemem gyönyörködése
Szép szabadságom veszése.
Veszteség ez! Drága Kép!
Félre tőlem, büszke Szép!

Földi János: Idegen szépség

Vigyed, vigyed, te szemtelen! lakirozott pofádat!
Vakold magad, s kenőcseid képedre pacsmagoljad!
Veres hajad porozd be jól, s borítsd be nagy szitáddal;
Nehogy, ha tán tüzet vetend, szomszédodat kigyújtsa.
Hosszú nyakad takarja gyöngy, miként üveg ragyogjon
Kimangorolva homlokod, selyembe talpig öltözz.
Te tűrhetetlen illatod fedezd szagos vizekkel,
Mellyed feszítsd, sovány farod nevelje nagy far-abroncs.
Miért erőlteted magad, hogy ami nincs mutassad?
Mi haszna sok kenőcseid s vakolgatásaidnak?
Mi haszna sok lecsorgatott szagoskodó vizednek?
Se tettetett szemöldököd, se karminod, se gyöngyöd,
Sem értéked felyül-haladt ruházatod nem illik.
Ruházd magadra Bengalát, feredj szagos vizekben,
Aranyba, gyöngybe fűzd magad: szép az, de nem te vagy szép.
Sem ami nincs, magadnak azt nem adhatod meg ezzel,
Sem ami van, de nem derék, el nem feded hibáit.
Fakép maradsz, ha elveted, s csak az vagy aki voltál.
Rút ami rút ezekkel is. Szép ami szép csak úgy is,
Ha szerfelett nem ékesűl. Bársony nyereg szamáron
Az éktelen csinosgatás. – Kerek beszéd s igaz szó,
Hijába ferdik a rigó, nem léssz belőle hattyú!

Földi János: Barátság’ Tűköre

Bóldog korodba’, látod,
Igen sok a’ barátod.
Szorúltt korodba’, látod,
Igen kevés barátod.
Ki úgy nevez ma, látod,
Kosánt se’ mind barátod.
Ki rád mosolyga, látod,
Gyakorta nem barátod.
Bor közt akadtt barátod,
Borod’ barátja, látod.
Ki el-felejte, látod,
Nem vólt igaz barátod.
Hóltig szeretne, látod,
Ha vólna hív barátod.
E’ tükörötske, látod,
Tanít, ki hát barátod,
Szorúltt korodba’ látod,
Ha vólt igaz barátod.
Ki minden űgybe’ látod,
Meg-áll, az ám barátod.
Az illy igaz barátod’
Betsüld örökre, látod.