Babits Mihály: Egy szomorú vers

Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim elkerültek
mint idegen fiut,
idegent, megvetettet,
ki mindég mostoha,
kit senki sem szerethet,
nem is szeret soha.
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
így lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott,
mindég a szenvedésre
vitézül víni kész:
magányosság vitéze,
magam ellen vitéz,
barangoló borongó,
ki bamba bún borong,
borzongó bús bolyongó,
baráttalan bolond.
Nekem nem volt barátom,
nem is lehet soha,
örökre már belátom,
maradtam mostoha
nincs szem, amely szememben
a lelket lelje meg,
szív, mely setét szivemben
lakozni nem remeg,
lelkekkel lelkesülni
lelkem hiába vágy
lelkeknek egyesülni
nincsen menyasszonyágy.

Kis János: A barátság

Ti, legszebb órái lefolyt életemnek,
Kik hű barátokat adtatok lelkemnek,
Mikép rajzoljalak tábláján szívemnek?
Titek áldlak, míg foly egy cseppje véremnek!

Tinéktek köszönöm legszebb napjaimat,
Mellyek felderítik setét óráimat.
Ti gyújtjátok bennem szentebb szikráimat,
Mellyek lelkesítik nemesb munkáimat.

Barátság! dicső szó, szent hangzat fülemben!
Te légy géniusom minden lépésemben.
Emelj fel karoddal porba-esésemben,
Ha te viszsz, részem lesz halhatlan érdemben.

Kisfaludy Károly: A barátsághoz.

Egek legszebb szüleménye,
Csak jobb lelkek érzeménye,
Oh drága hiv barátság!
Nálad nélkül gyászos éltünk,
Soha nem teljes örömünk,
Nem édes a boldogság.

A sziv nehéz gyötrelmének,
Búvának és sérelmének
Föllegét elszéleszted!
És az élet boldogságát,
Már hervadozó virágát
Gyámolitva éleszted.

Minden nemes, magas, jó, szép
Általad csak egészen ép,
Mert az érzést neveled,
És az élet fogházán tul
A sors nehéz vaskarjábul
A lelket fölemeled.

Az ember minden érdemét,
Neked köszöni kellemét,
S mint a hajnal harmatja
A száraz földet viritja,
A lelket is ugy inditja
A barátság malasztja.

Ha ifjuban a szerelem,
Ez ártatlan gerjedelem
Legelőször lángot vet,
Kétszer boldog, midőn látja:
Vele érez hű barátja,
S szerencséjén részt vehet.

Lenyomva a sors kezétől,
Megbántva az emberektől
A jobb ember sanyarog;
Átkozza bus születését,
Kinos számkivettetését,
Léte alatt csikorog.

Könnye kenyerét áztatja,
Villám éjjelét mutatja,
Már-már bedől sirjába:
De rátalál barátjára.
Felejtkezik fájdalmára,
Felvidul hiv karjába’.

Boldog, kiben uralkodik,
Kebelébe bezáródik
E szent s tiszta indulat!
Ballagjon ő a sors jobbján,
Vagy szerencse kinzó balján,
Végre talál nyugalmat.

Az élet nagy örvényében,
Ezerféle veszélyében
A barátság maga áll,
Mint a habzó tengerekben,
Az orditó fergetegben
Egy erős, magas kőszál.

Örömének virágai,
E szent frigynek szép napjai
Soha el nem hervadnak,
Rózsaláncza s kötelei
Két szép szivnek bilincsei
Soha el nem szakadnak.

Sem az idő vasfogával,
Mindent duló hatalmával
Változást benn’ nem tehet;
Sem a hideg sir félelme,
Rettenetes ijedelme
Akadálya nem lehet.

Boldog, a kit életében,
E világ nagy tengerében
Az örökös végezet –
Hogy életét szerethesse,
Rendült sorsát kedvelhesse –
Egy rokon szivhez vezet.

Orczy Lőrinc: Szerelem és bor

Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy hol találtatik a kedves múlatság?
Nincs a cifra várban, nincs a nagyságoknál,
Sok cselédű pompás főméltóságoknál.

Ott nincs, hanem vagyon, hol kicsiny zörgéssel
Élnek az emberek egy szeretett széppel.
Mi kell ehhez egyéb, hanem egy jó barát,
Ki víg kedvvel reám köszönje poharát.

Hát ha hunyorított szemtől távol esvén
Cicámat oldalom mellé leültetvén
Mézes máli mustot tölt mázos kupában,
Nemde boldog vagyok, mint császár Kínában;
Esküszöm az égre, Babuskám, szeretlek.
Esmérd meg szívemet, hív lészek, míg élek.

Bár messék el Párkák életem fónalát,
Adsza kacsót, íme, tartsuk a parolát,
Nem akarom, éltem hosszúra terjedjen,
Mit használ, hogy hajam ősszel keveredjen.

Szerelem s jó barát nélkül az öregség,
Unalmas, szomorú keseredett vénség;
E kettő érdemli ugy-e az életet?
Adjál, pajtás! adjál igaz feleletet.

Madách Imre: Hozzá

Ha néha ilyes szót kockáztatok:
Hívebb barátod nincs mint én vagyok,
Kétes mosoly leng ajkadon, – talán
Szokásos bóknak nézed azt csupán.

De nem, de nem, te szómat elhiszed,
Tudod, hogy aki ismer, az szeret.
Szived talán inkább attól remeg,
Hogy több barátságnál, mit érezek.

Azt kémleled, ha néha mosolyogsz,
És az eredmény tán haragba hoz.
Elszenvedem. – Kivánd, és meghalok,
Vagy ami nehezebb még, hallgatok,
Kívánjad, és kerüllek tégedet,
Csak azt ne mondd, hogy ne szeresselek!