Kis könyvem, ha unalmat okoz, tedd félre. Kevésben
Telni fog az néked. Még kevesebbe nekem.
Vitkovics Mihály
Vitkovics Mihály: Sok a kritikus, kevés az író
Mért volt több kritikus mindég, mint könyveket író?
Gondolom: a készhez mindenik ülni szeret.
Vitkovics Mihály: Az emberekhez
Megvetve néznek énrám
Sokan, ha borkupámból
Kényemre iddogálok.
Gúnyolva hallgatódznak
Ha víg dalom dalolom.
Elundorodva futnak
Tőlem, ha lányt öleltem.
Mondjátok azt nekem meg
Földön lakó halandók!
Ugyan mi jobb ezeknél?
Vitkovics Mihály: Egy verselőhöz
Kérsz, hogy itéljem meg, versid könyvedbe mit érnek.
Egy szép vers sokat ér benne, de ez se tiéd.
Vitkovics Mihály: Bécs és Moszkva
Mostani században ki nem ösmér két anyavárost
Híriben? Egyik Bécs, másika Moszkva nevű.
Számos magzatait mindketteje mily anyaszívvel
Kedveli, megmutatá nagy Bonaparte előtt.
Bécs önnön fiait, csakhogy maga élne, veszíti.
Moszkva, hogy élnének gyermeki, veszti magát.
Vitkovics Mihály: Pirongatol, édesanyám
Pirongatol, édesanyám,
Mért néznek a legények rám:
Azért néznek, mert szemük van,
Szép a legény, ha csintalan.
Pirongatol, édesanyám,
A kedvesem mért jár hozzám:
Azért jár, mert szeret engem,
Szeret, véle ha enyelgem.
Pirongatol, édesanyám,
Mért csókol engem a rózsám:
Azért csókol, mert kivánja,
Hogy én legyek a mátkája.
Pirongatol, édesanyám,
Miért ölel engem rózsám:
Azért biz’ azt, édesanyám,
Mert kenddel is ugy tett apám.
Vitkovics Mihály: Egy főtiszt és kocsis
Egy gazdag, de bohó úrnak fényes neve napján
Tisztei elmentek hallani déli misét.
A kocsis, úgy történt, a főtiszt oldala mellé
Ült, s könyörögni akart jó ura életiért.
A főtiszt dühösen szól hozzá: hátra te tőlem!
Mint bátorkodtál szemtelen ülni ide?
Mért nem? szól a kocsis: nagyságod hajtja urunkat
Kész tetszése szerént, én pedig a lovait.
Vitkovics Mihály: Cencihez
Miképpen őzek a friss
Folyót, szagos virágot
A méhek, úgy szeretni
Megszoktam a vidító
Bort, s véle a szerelmes
Dalt, dallal a te csókod,
Cencim, kedves leányzó!
Ha bort iszom, felébred
Jókedvem, és dalokra
Hevűlök, és szerelmed
Által megédesülve
Nem irigylem királynak
Szent bíborát, se másnak
Szerencse áldomásit.
Boldog vagyok bor által,
Még boldogabb dal által,
Legboldogabb szerelmed,
Cencim, szerelmed által.
Vitkovics Mihály: Vitkovics Mihály végső kívánása
Szent Haza! Míg éltem, neked éltem. Holtom után is
Hogy neked élhessek, versim örökbe adom.
Majd az idő ezeket ha fogával semminek őrli
Árnyékom legalább lengjen örökre neked.
Vitkovics Mihály: Kazinczy Ferenc epigrammáira
1.
Rakva vagyon könyved tövisekkel, rakva virággal.
Rózsa tehát? – Ó nem: mert örök életet él.
2.
Töviseid szúrnak, de virágaid illatot adnak.
Ez méz, ez fullánk: méhe vagy úgy te magad.
Ám mi haszon? Tudod, a méhtől hamar elszedik a mézt,
És a fullánkzás hoz bizonyára halált.
A virtust szerető embernek célja, jutalma
Az, hogy másokkal jót teszen élve, s kihal.