Krivák-Móricz Judit Ilona: Az úgy kezdődött

Az úgy kezdődött
hogy ő mert visszaütni.
Hogy képzelte???
Majd Én megmondom
Majd Én megmondom
mert nekem is ehhez van jogom!!!
hisz KIVÁLASZTOTT VAGYOK !!!!
Hisz KIVÁLASZTOTT VAGYOK !!!!
ki meri ezt megkérdőjelezni???
Kit érdekel hogy TE őslakos vagy????
S én közel 2000 év után jöttem ide????
Nekem adták ezt a földet !
NA EZ A LÉNYEG!

Pénzért felvásárolhatom ezt a földet??????????
Hisz a PÉNZ az úr!
Engem a világ pénzel!
Ez is itt a lényeg!
Uralom a világ összes országát!
s annak vezetőit!
A PÉNZEM IRÁNYÍT !
/vagy a VÉREIM PÉNZE!/

TE HALLGASS ÉS TŰRJ!
Kit érdekel itt a jog?,
Kit érdekel itt a becsület??
Kit érdekel itt a BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS????
Kicsi voltam
most naggyá válok..
Nálam az erő
Nálam a jog/talanság
Nálam az erőszak minden modern formája
Nálad a Jog Nálad a TŰRÉS
Nálad a SZÓ/ MEGVONÁS
Nálad a szenvedés
Nálad a fájdalom
s mi marad még???
HA MARAD MÉG VALAMI::::
Az úgy kezdődött
hogy TE mertél visszaütni.

Folyamatos üldöztetés közben
MERTÉL VISSZAÜTNI????
IGEN !! MERTÉL VISSZAÜTNI!!!!!!!!!!
2023.10,14,

Arany János: A walesi bárdok

Arany János: A walesi bárdok - Dányi Krisztián (Vers mindenkinek)

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim –
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. –
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

“Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény –
Parancsol Eduárd –
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

“Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!…”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

“Elhullt csatában a derék –
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még –
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”

Meglátom én! – S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. –

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. –

Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
“Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma…

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.

1857. június

Reményik Sándor: Vihar utáni gondolatok

Csak egyszer adnád énnekem
Teremtő Úr hatalmadat:
Az elszabadult orkán erejét,
A felhőszakadás
Patakokat dagasztó hatalmát!
Csak azt a percet adnád énnekem
Én Istenem, csak azt a percet,
Amelyben a leomló görgeteg
Közepén vágja ketté az utat
És a lázadó elemek
Kitűzik zászlajuk
A halombadőlt szálfák barrikádján.
Csak ezt a percet,
Csak ezt a földrengető percet add nekem,
Isten!

Tudnám, hogy mitevő legyek vele!…

Arany János: Cynismus

“Cynismus,” tisztelt Allgemeine?
Ez egyszer mégis sokra ment:
Ön dokter, és így fogja tudni,
Hogy a cyon kutyát jelent.
S e név illetné a magyart meg,
Csupán hogy ő magyar marad?
Fogadja, dokter, jó tanácsom:
Ne bántsuk a kutyát: harap!

Hajdan bikákkal vítta harcát,
Tüzes szelindek volt ez eb;
Erőre nem sok volt hasonló,
Termetre egy se nála szebb:
Most, hogy pihen, a gyáva nyúl is
Bosszantsa, mint vén agarat?…
Fogadja, dokter, jó tanácsom:
Ne bántsuk a kutyát: harap!

1861, Alkalmi szesszenés

Eötvös József: Dalnok és király

Szélvész üvölt, – a tenger
Egy sajkát zúg körűl,
Rajt’ egy öreg király és
Egy ifju dalnok űl.

S mig korona övedzi
Az aggnak ősz haját,
Még fris babér az ifju
Redőtlen homlokát.

“Mit ér mostan hatalmam, –
Szól búsan a király; –
Ki annyi harczban győzött,
Dicsetlen sírt talál.

A nép könnyen felejti
Meghalt királyait,
Csak a ki jutalmazza,
Említi tetteit”.

“Isten veled, szerelmem! –
A dalnok énekel; –
Isten veled örökre,
Ifjadnak halni kell.

Ha majdan énekemnek
Ismétled hangjait,
Gondolj reám is akkor,
Ki némán fekszem itt.

Elég gyönyört találtam,
Ne sírj, oh kedvesem:
Szerettem, énekeltem,
És ez elég nekem”.

S a tenger inkább ordít,
A szél inkább fütyül,
A sajka szirtre vetve,
Törötten elmerűl. –

Megszűnt a vész, nyugodtan
Áll a tenger megint,
A holdvilág felkelve,
Reá ezüstöt hint.

A dalnok fris babérja
Fenn úszik tükörén:
Az aggnak koronája
Temetve fenekén.

1835.

Péczeli József: Bikák és békák

Két bika egy réten ugyan elevenen
Veszekedtek együtt egy meddő tehenen,
A melyet egy béka látván fohászkodott,
De ezen egy ifjabb nagyon álmélkodott.
Kérdi mi az oka e nagy sohajtásnak?
Mi köze te veled bika civódásnak?
Hát nem ládd-e, úgymond, mi lesz ennek vége,
A mi halálunk lesz egyik vesztesége.
A győzedelmes azt többé a gulyában
Nem fogja szenvedni, s ide jő bújában.
E nádakat fogja tördelni szarvával,
Minket meg a vízben tapodni lábával.
Alig végezé el, hogy egyik mérgesen
Jő bőgve, s a tóba megyen egyenesen;
Minden lépésével megöl egy-két békát,
Napjában legalább eltapod egy vékát.

Ha a hatalmasok együtt veszekednek,
A szegény emberek legtöbbet szenvednek.
Elpusztul szőllőjök, s drága ültetésök,
És elgázoltatik rétök s szép vetésök.
Úgy vagyon a nagyok pere s bolondsága
A szegény embernek kész nyomorúsága…

Vanczák János: Titán a nép

Titán vagy nép, erőd hatalma
Igádba hajta mindent már.
Tied a mélység birodalma,
A víz, a lég és – nincs határ.
Kezed nyomán a végtelennek
Holt anyagából csodák kelnek:
Kő kövön alig maradt,
Hát rab csupán – te légy magad?

Hajnal dereng, lazul a járom.
Piros jövendő napja kél
Amott a messze láthatáron.
Proletár, ébredj, higyj, remélj!
Ha egybeforr lobogó vágyban
Mind, aki gyenge egymagában,
Lehull a lánc – szállhat dalunk –
A világ urai vagyunk.

Reményik Sándor: Álom-hajó

Marengo, Jena, Wagram, Austerlitz…
Egyszer mindenki volt Napoleon:
Uralkodó nagy, vagy kis dolgokon.
Hangulatát lélekzetfojtva lesték
Zászlós tetők, vagy csendes ünnepesték.
Egy gyöngyvirágos percig legalább
Joggal hihette császárnak magát.

S Szent Ilonáról visszanézni jó,
Mikor csendes a bánat tengere
És messze suhan egy emlék-hajó.
Bár félárbocon leng a lobogója,
Mégis Marengo, Jena, Austerlitz,
Mégis a boldogság álom-hajója.