Czuczor Gergely

Czuczor Gergely: Az alvó szép

Beállt az éj, s szememre nem
Száll enyhe fátyola,
Nyilt ablakomra dőlve ki
Eszmélek tétova.
Körösleg immár semmi nesz,
Ellenben át felűl
Szép kedvesem lágy nyoszolyán
Pihenve szenderűl.

Ah mint mosolyg, szűz kebele
Miként emelkedik!
Nyakára folyt selyemhaját
Fohászi lengetik.
Gömbölyű gyönge karjait
Szivéhez érteti,
S boldog csalódás szárnyain
Hivét ölelgeti.

Hahogy talán reám mosolyg,
Ha nekem nyújt kezet,
Engem karol, szivére fog,
S mézajkihoz vezet:
Akkor, süvöltő vad szelek
S dörgő villámlatok,
Ti álomoszlató szerek,
Messzére szálljatok.

Ó bárha még a hajnal is
Utóbbad feslenék,
S felhők sötéti a napot
Homályba rejtenék.
Mélyebbre hatna bé talán
Szivén a képzelet,
S ha fölserkenne, akkor is
Engedne benn helyet.

Ámde ha mást hevít ölén,
S itat mézajkiról,
Hattyúnyakán ha más mereng,
S keblére más simúl;
A csintalant akkor zaj és
Robaj riassza fel,
S kivel enyelgtek álmai,
Ébren feledje el.

1830.

Czuczor Gergely: Kupídó

Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis fiú mit árthat?
Azt gondolám magamban,
Csendes, szelíd, mosolygó
Gyöngéded, édes ajku,
Tegzet visel, de nem sért,
Mert anyja őrzi, s vígyáz
Ha csintalan, kezére.
És íme nem tudom miképp
Önnön tökéletéből-é?
Vagy anyja készteté őt?
Reám lövött ivéről.
Ó kis fiú, erődnek,
Csak most segélj, hiszek már.
Vagy Frídit is, ki szinte
Téged gunyólva megvet,
S fájdalmimat kacagja,
Mint engemet, nyilazd meg.

1828.

Czuczor Gergely: Kezdődő szerelem

Mi bájol engemet,
Hő lángra keblemet
Ki gyújtja fel?
Leány! kökény szemed,
Sugár szép termeted
Vonz s bájol el.

Reményem jő s repül
Öröm, bú ví belül,
Velőm lobog,
Nyugalmam nem
Miolta kebelem
Feléd dobog.

Mosolyogva könny fakad
Szememben, fennakad
Szavam, s remeg;
Kegyes tekinteted,
Midőn reám veted,
Igéz úgy meg.

De bár epeszt tüze
S mindenha bajt füze
A szerelem;
Eloltani félek őt,
Sőt a kedvöldösőt
Még nevelem.

1830

Czuczor Gergely: Miért vagyok kislány?

Anyám táncba mehetnék,
minden leány ott van,
“Kicsiny vagy még leányom,
Jobb neked a zugban.”

Anyám, játszani mennék,
Nagy leánysereggel,
“Nem, hol sok a nagyleány
Kicsi ottan nem kell.”

Anyám fonóba mennék,
Tudok én már fonni,
“Nem, nem, estve kis leány
El szokott aludni.”

Óh, istenem, mit tegyek,
Miért vagyok kis lány?
Hisz amit nagyok tudnak,
Én is megtanulnám.

Czuczor Gergely: Korunk ólcsárlóihoz

Hajdan vert-e csupán hőn a magyar kebel?
S eltűnt a nap alól nemzeti szellemünk?
A polgári erény cserkoszorúit ős
Eldődink letörék-e mind?

Nem! Szent hamvaikon sarjazik újra föl
A nyers zsenge növény, száz aszu év után;
Látom küzdni korunk bajnokit érte, és
Kél arcomra örömsugár.

Nézd, mint széled amott a buta vak homály,
A sok század alatt megrögösűlt hibák
Bújós tömkelegét irtani lelkesen
Törnek nagyjaid, ó hazám!

Kezd már hajtani főt a születési gőg,
Jobbágyához az úr emberileg simúl,
Nem sújt a hatalom hajdani kénye, s az
Önzés mételye gyéren öl.

Méltán szálla reád, nemzetem, egykoron
A bűnsújtogató Isten erős keze;
Mert tenvéreidet, pórnemü népedet
Sebzéd orvosolatlanúl.

Vittél Isten elé áldozatúl imént
Gazdag birtokaid némi gyümölcsiből;
Bízzál, nem feled ő áldani érte, csak
Jót folytatni tovább siess.

1836.