Ébreszti a földet
Piros nyári hajnal.
Teli van a szívem
Szerelemmel, dallal.
Ragyogó reménnyel,
Merész ifjú hévvel –
Teli van a szívem
Petőfi versével.
Napisten az égen
Egyre följebb vágtat,
Fényözönbe vonja
A magyar pusztákat.
Útjába gyülemlő
Vad vihart ver széjjel –
Teli van a szívem
Petőfi versével.
Piros nap búcsúzik
Nyugati határon,
Sejtelmes alkonyban
Éj sötétjét várom.
Kifogyott szívemből
Hangja tüzes dalnak,
De a magyar puszta –
Hallga! – most sem hallgat.
Titokzatos hangok
Nagy összhangja támad,
Borús-derűs tréfa,
Nemes, méla bánat.
Megtelik az éjjel
Hősi szép regével, –
Teli van a szívem
Arany énekével.
