Ez csak rossz álom,
szívszorító gonosz álom,
mert anyám elengedte kezemet,
mielőtt elaludtam volna
és elfeledtem imádkozni este;
kisírt szememről, homlokomról senki
le nem csókolta a bús tegnapot;
valami tilos bogáncsos uton
ruhámat besároztam, összetéptem,
nevetve nézett rám legjobb barátom,
a szívem fájt, egy dacos szót kerestem
s örök haragot mondtam búcsuzóra;
leckém sem bírtam megtanulni s holnap
felelnem kell s megint négyest kapok;
mennyi keserves megalázó óra…
s legkedvesebb játékom eltörött,
(vagy magam törtem el?… nem is tudom).
Rossz álom…
Holnap reggel újra kezdem,
mindent előlről… mindent máskép… jobban…
Minden időkben, minden csillagokban
por és hamu maradjon lelkem-testem,
csak egyszer most mindent előlről!
Nyugat, 1927/22. szám
