Emberektől eltitkolám
De sirodnak mind megmondtam,
A mit mélyen szenvedek én:
Vádat, szégyent, nagy titokban,
Hogy megölőd tán én voltam!
Azt hittem, hogy ki sem hallá,
De a fűben volt egy féreg,
Meg egy koldus a kapuban,
Ezek hallák: mit beszélek,
Föl volt fedve vád és vétek.
És a féreg – ez az élő
Alázat – a föld rögéből
Idételen hitvány fejét
Láttam, hogy mint emelé föl,
Én mellettem – büszkeségből!
És a koldus, temetőnek
Kapujában a mint álla, –
Láttam, mi volt szemeiben:
Iszony, vigasz és a hála,
Hogy nyomorubb is van nála!
