Reményik Sándor: Ha számbavetted…

Reményik Sándor: Ha számbavetted - Hüvösvölgyi Ildikó (Vers mindenkinek)

Ha számbavetted mind a vétkeid
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot!

Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk,
Mert végtelen a vétkeinknek száma
S talán nem az a legölőbb csapás,
Mit sujt az öklünk tudva, odaszánva.

A legsikoltóbb seb talán nem az,
Mit oszt a kardunk nyilt, lovagi tornán
S tán az se, mit suttogva, hátmögött
Ejtünk kajánul, titkon és orozván.

A legsikoltóbb, legégőbb sebek
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet,
Mely indult jóakarat ösvenyén
És öntudatlan gúnyba tévedett.

A legszörnyűbb lavinák úgy lehet,
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni – véltük – nincs miért,
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.

S mikor egy gyötrődő szív úgy eped
Egy szónkért, mely meg tudná váltani,
S virágoskertből sivataggá lesz,
Mert azt az igét nem mondottuk ki.

Mert elnéztünk a ködös messzeségbe,
A léptünk rajta döngve áthaladt,
Semmit se tettünk – csak nem vettük észre –
És eltapostuk, mint egy bogarat.

Oh végtelen a vétkeinknek száma,
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk,
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk,
Szüntelen egy virágot tör le lábunk.

Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok, sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot.

Ady Endre: Intés az őrzőkhöz

Ady Endre: Intés az őrzőkhöz - Molnár Piroska (Vers mindenkinek)

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmúlt nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Búcsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Ady Endre: Dózsa György unokája

Ady Endre: Dózsa György unokája - Lázár Kati (Vers mindenkinek)

Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rabló váraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

József Attila: Thomas Mann üdvözlése - Mácsai Pál (Vers mindenkinek)

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: “Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

Reményik Sándor: Halotti beszéd a hulló leveleknek

Reményik Sándor: Halotti beszéd a hulló leveleknek - Hűvösvölgyi Ildikó (Vers mindenkinek)

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.
Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk
S ha alászállunk: vár a hűs avar,
Testvér-levél testvér-lombot takar,
Ott is otthon vagyunk.
Ha megkeményedünk és megfagyunk:
Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.
Bíbor után a fehér hermelin.
Bizony szépek vagyunk.
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Ha végre földanyánk része leszünk,
Ott is szépek leszünk,
Ott is otthon leszünk.
És árvaság csak egy van, feleim:
Az erdőn kívül lenni.
Otthontalannak, hazátlannak lenni.
Nagyvárosok rideg utcakövén
A széltől sepertetni.
Sok más szeméttel összekevertetni.
Árvaság csak ez egy van, feleim.
S amíg itthon vagyunk:
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.

Kolozsvár, Hója-erdő, 1923 október

Reményik Sándor: A postás

Reményik Sándor: A postás - Kisfaludy Zsófia (Vers mindenkinek)

A levelet átnyujtja, s elköszön.
S ahogy búcsúzik, mintha mondaná:
Ami benne van, ahhoz nincs közöm.
Megy, hogy a nyári port, s a tél havát
Lerázhassa a szomszéd küszöbön.
Ahogy búcsúzik, mintha mondaná,
Nem érdekelhet egyéb engemet,
Mint utca, házszám, ajtó, emelet.
Csak kívülről látom a levelet.

Kezén világok iramlanak át.
Szerelmek égnek, és melódiák
Örvénylenek ezer pecsét alatt.
Neki pecsétet törni nem szabad.
A titkok végtelenjén átmegyen
Húnyt szemmel, házról-házra, csendesen.
Mosolyt fakaszt – és nincs érdeme benne.
Könnyet fakaszt – és nincsen vétke benne.
Vihart támaszt – és nem ő támasztotta.
Kegyelmet oszt – és nem ő osztogatta.

Olyan világtól idegennek tetszik,
És mégis olyan emberinek tetszik
E kéz, mely nem tudja, hogy mit cselekszik.

Ady Endre: Új könyvem fedelére

Ady Endre: Új könyvem fedelére – Pálóczi Bence (Vers mindenkinek)

Hogy itt vannak egy könyvben, holtan,
Nyomva, befűzve, azt se tudom,
Hogy vajjon őket én daloltam?

Akárkié is lehetnének,
Olyan furcsák és távoliak:
Átok, zsoltár, panasz és ének.

Bizonyos, hogy csúfolják, félik
Ezeket a bűnös dalokat,
Kik az életet félig-élik.

Bizonyos, hogy gyönyörű volna,
Ha ezeket a fájdalmakat
Más éli és más panaszolja.

De én voltam, óh, jaj, én voltam
Szülőtök, vad, borús, új dalok
És én már régen meglakoltam.

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra - Trill Zsolt (Vers mindenkinek)

Tudod hogy érted történnek mindenek – mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; – s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a
lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Consolatio mystica.

Ady Endre: Hozsánna bizó siroknak

Ady Endre: Hozsánna bízó síróknak - Vida Péter (Vers mindenkinek)

Mindig volt titkos, valamis
Názárethje az emberi Jónak,
Honnan elindult könnyesen,
Dagadón, szánva bús milliókat
És soha nem ölt meg iszap
Bátor, nagy vizü s tiszta folyókat.

Folyók, szivek, ne féljetek
S bénult szivem se, te, ki eddig
Nem merted elég könnyesen
Mélyítni szent folyóknak a medrit.
Az emberek a siratást
A Jó álmáért is megérdemlik.

Dagadjatok meg, szent folyók,
Szívek, kik még hajléki a Jónak,
Sírjátok ki könnyeitek,
Hozsánna ma a bízó síróknak,
Hozsánna, bízó Tegnapunk
S hozsánna neked, szent árú Holnap.

Arany János: Almanach 1878-ra

Arany János: Almanach 1878-ra - Pálfai Péter (Vers mindenkinek)

Itt van tehát: megjött az Új év,
Mint biztató előlegem;
Háromszázhatvanöt nap-éjre
Halvány reményszínt hoz nekem;
Bár majd, ha eljön a valódi,
Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
Fejér, halotti leplet ölt.

Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!
Elfogadom a jóslatot,
És köszönöm, hogy a jövőre
Kilátásom’ tovább nyitod:
Hisz’ egy időtül fogva nálam
Látás, kilátás oly rövid!…
Ha meg nem érném: gondolatban
Hadd élvezem át örömid.

Mindjárt az első nap rohammal
Köszönt boldog-boldogtalan;
Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),
Midőn szív s tárca nyitva van;
S egy “szellemdús” játék (amelynek
Nem kellett nagy heuréka)
A pénz-pazarláshoz időd’ is
Ellopja: a “b. u. é. k.”

Aztán jön a farsang, – az árvíz
Mátyás körül, mely “tört jeget”;
Szegény kiöntött ürge-népség
Verdesi jajjal az eget;
Mi táncolunk a szenvedőkért,
Bőven fogunk pazarlani:
S ha nem csordúl – százezreinkből
Csöppen nekik is valami.

Aztán jön, amely “gólyafőt mos”
A híres márciusi hó,
Ha “Gergely megrázza szakállát” –
No meg böjt, exekúció.
E hó egy napját űltem én is
Már két közép embernyomig:
“Simplicius” napján születtem:
“Simplex” maradtam holtomig.

Ápril minden nedvet kiszáraszt,
Májusba’ jőnek a fagyok; –
S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,
S a június szépen ragyog
S a július “meg nem szorítja”:
Még a vetés bőven terem;
Örvend az úr, – hát még az asszony!
Lesz csipke több is, meg selyem.

Míg a paraszt izzad, mi gazdák
Fürdőre járunk, hűsleni,
A repce -, gyapju- s más előleg
A csorbát szépen kifeni;
Nem, mint apáink sűltek, – itthon
Töltvén egész mélő nyarat,
S nézték a vén béres hogyan vet
S a tót napszámos hogy’ arat.

Szeptember – ah! szüret már nem lesz:
Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:
Történeti jogát megőrzi
Híven az iszom-eszem is;
Különbség az, hogy míg apáink
Egy canga birkán “laktanak”:
Nekünk cukor kell, sütve, főzve,
Pezsgő bor, osztrigák, halak.

Így, ber, megint ber fogytig-untig
S “brrr!” míg az esztendő lefut;
Miközben egy nap a halottak
Fényűzésére is kijut,
Midőn gyertyával, zöld levéllel
S virággal megvendégelik,
S kitesz halottjáért az élő,
Mutatva dúsan, hogy: “telik!”

Majd a karácsony hozza végűl
Az apró szívek örömét;
De a “bubus” már nagy szakértő,
Bírálva hordja meg szemét,
S ha nem drágát hozott az angyal
Ajak lepittyed és befagy;
Biz’, édes Jézuskám, te is már
A luxus terjesztője vagy!

1877 november 4. (Az akadémiai Almanach borítéka rendesen halványzöld.)