Bármelly csekély légyen ezen adományom,
Emlékezz meg rólam kedves Tanitványom,
S mivel erkölcsidet mindétig szerettem,
Egy-két szent sohajtást tégy, kérlek, érettem.
De leginkább akkor, mikor már nem leszek
S a halandóságnak karjain enyészek.
Több haszna lesz ennek, mintha könyvet sirnál,
Vagy koporsóm fölé néma szókat irnál!
Néhai jó akaród és tanitód
Ányos Pál.
1784.
Már könnyü pacsirta tollas magzattyával,
Fiaival nyőstén pintyőke s kannyával,
Kirepült fészkéből! – lebeg a szellőkön,
Élődik szérükön, cseveg a mezőkön:
S még jó barát távol nyög jó baráttyától,
Távol örömitől, távol hazájától!
Ó kegyes szerencse! hozd el már nyaramat,
Hogy én is elhagyván magánosságamat,
Repülhessek Buda kedves sziklájára,
Ifju nyájosságim hiv kalibájára.
Ott előbbször versek kegyes istenének
Gyujtom temjényemet, s Muzsák seregének,
Azután barátom dobogó szivére,
Dőlök boldogságom menedékhellyére.
1782.
1
Hová hanyatlasz, virágzó hazánk?
Hát már nem tud más, csak bu, jönni ránk?
Nem is reményli nemzetünk többé hajnalát,
S éjjelében
Kék egében
Csillagot sem lát?
2
Minap a végső homályba merült,
Kiben bus szivünk még néha örült!
Illy mostoha sorsra a kőkemény sziv is lágy!
Nádasdy ez,
Magyar könyvezz!
Már ez is elhágy.
3
Meghültek immár vitéz kezei,
Kiket ellenség féltek ezrei.
Kihullott belőlök a kard; – bárcsak még lenne
Közted, Magyar!
Egy olyan kar,
Melyben illene. –
4
Lásd, igy hagynak el a nagy férfiak,
Dicsőségedre nőtt hazafiak.
Édes hazánk! te is velek immár vonaglasz,
Hacsak nem jő
Csuda erő,
Melly megoltalmaz.
1783.
1
Éljen mái társaságunk,
Igaz magyar barátságunk!
Nem bántódik meg igy Isten, sem ember:
Aki pedig ezt irigyli, gazember.
2
Győznénk mi azt megfontolni,
Mit fognak mások gondolni!
Mig azok holmit felszednek orrokra,
Mi azonban hiven iszunk, truccokra.
3
Ime, melly jó a barátság!
Nincs e földön más boldogság.
Ezzel életünk terheit enyhittyük,
Tréfát tréfával felváltyuk, nevettyük.
4
Távozz tőlünk képmutatás,
Policia, pallérozás;
Takarodgyál foszlánkosok közibe,
Akiknek születtél ravasz szivébe!
5
Nem tud a magyar sziv ahhoz,
Mert hivség illik bajszához!
Nosza, pajtás! pederjük meg, s vigadgyunk;
Lesz még idő, hogy a buról aggódgyunk.
1782.
