Balázs Béla: Útilapú a talpamon

Darvak, gólyák költöztek először
Aztán indult a sok viziszárnyas,
Törik szélben már a száraz nádas
Kopasz fákon látszanak a fészkek.

Lám csontos már az országút járni
Keréknyomban a vörös nap fénye
Aranyszálat húz a messzeségbe.
Fénytelen víz tükrözi a partot.

Csudálkozva körül-körül nézek:
Lám mostan itt vagyok!…
Sok emberben most barátot érzek
És meghatva szólítom meg őket.

És az utcák oly halványak, szépek
Mintha már csak emlékeznék rájuk.
Súlytalanul ingok, ködre lépek.
Talán én is megyek nemsokára.

Balázs Béla: Találkozás

Túlsokat álmodtam, álmodtam rólad.
Túlsokat néztem a távolba várva.
Itt tartlak most a karomba zárva
És nem vagy közelebb.

Úgy csak szoríts, had érzem a véred,
Fúrd csak a fejed kabátom alá.
Lelkem még mindig a távolba réved.
Való lett álmom s most álom az élet
És én még fázom.

Szoríts, csak szoríts. A bűbájt tépd el.
Mért borong bennem még, vágy és bánat?
Gondolatom mért száll keresve széjjel?
Egyedül vagyok mint álmomban éjjel
És csodálkozom rajtad.

Túlsokat álmodtam, álmodtam rólad.
Itt tartlak most a karomba zárva
És ölelsz és csókolsz és mindhiába.
Nem férsz közelebb.

Balázs Béla: Két esti dal

I.

Nem gyújtok lámpát, nem védekezem
Jer hát boríts el őszi este
Sötét hullámod mossa szét a lelkem
Hogy ködbe, árnyba máljon szerte.

Kússzon és fojtson, mint a többi árnyak
Fonódjon vergődő lángok körül,
Kísértsen, riasszon, mint a többi árnyak
És szívjon fel egyet a lelkek közül.

II.

Egyedül ődöngök az üres utcákon,
Konganak lassú lépéseim
Kondul az éjszaka fekete öble
Fájdalmas, nehéz ütésein.

Függönyös ablakok mögött kik alusztok,
Kongatott harangról álmodtok-e?
Kongatott harangról, olthatatlan tűzről
Nagy félelemről álmodtok-e?