Tudom, tudom, hogy megdalolt már
Jó, rossz poéta, szép tavasz;
Azt is tudom, hogy eddig is csak
Bús megadással tűrted azt.
De mind hiába! nincs menekvés,
Egyszer én is beléd kötök:
Hanem benned azt dallom én meg,
Mit elhagytak a sok között.
Mert dalra várnak többi közt a
Jámbor, hasas filiszterek,
Kik vasárnap a verőfényre
Ujjongva kisereglenek;
Gázolják öröm-ittasodva
A gyöp ropogó bársonyát,
S erdőt, mezőt az ő viharzó
Lelkendezésök harsog át.
Ajkaikon zajos hűhóval
Bujják az árnyas, berkeket,
Alig érik fel ésszel, hogy nő,
Gyarapul a paszuly s retek!
A vöröshagyma és pityóka
Egymással hogyan versenyez!
Ez esztendőben – őket uccse! –
A babnak nagy keletje lesz.
A filiszterek más seregét
Elrejti a kioszk, bozót,
Hűselve iszogatnak ottan
Fényes, kifent hivalkodók.
Szidják a pincért, mint a bokrot,
– Nem ízlik sem meleg, se’ hült, –
Igazgatják a kézelőket,
S nyomorgatják az “r” betüt.
És így a közjó érdekében
Egész napokat töltenek;
Telve a zseb, rendjel a rokkon,
S csücsül a lelkiismeret.
S a nap oly jó! rájok is úgy süt,
Mint e szegény rongyosra itt,
Kinek csak azért van süvegje,
Hogy süvegelje urait.
Majd jönnek dús aranyba szegve
Nagy rangú, cifra hadfiak,
Rajtok temérdek hősi érem,
A sok semmittevés miatt…
Nyiszog a kard, kaszál a lábok,
– Csámpás az istenadta mind, —
És a szegény paraszt-világra
Mindnyájok oly büszkén tekint.
A sétatéren izzadozva
Egy hízott páter oldalog.
S ravasz mosollyal per amorem.
Cifra dámákra bandsalog,
Mint ökrön a csengő, kalimpál
Egy szép arany-kereszt nyakán —
Hej! hány lelket küldött az égbe
E szép keresztért, szent atyám?
S mert itt a szép tavasz ölében
Minden, minden virítni kezd:
A szívben szunnyadó remények
Virága is bimbót ereszt:
A filiszter száz millióra
Sminiszterségre aspirál,
A hadnagy tábornok szeretne
Lenni, s a páter kardinál.
Arcok hiába bamba: rólok
Leolvasom e vágyakat,
S amint járok-kelek közöttük:
Az ábránd rám is elragad;
Szívemet ez idillben újra
Csiklandozza egy régi vágy
S elképzelem magamba’ én is
Hogy mi szeretnék lenni hát?
Én mennydörgős mennyka szeretnék
Lenni szép május-reggelen,
Midőn katona, pap s filiszter
A verőfényen megjelen:
S tudom: tavasz nem volna addig,
És nem volna derült az ég,
Míg minden mamlasz ingyenélőt
Halomra nem pusztítanék.
