Verseghy Ferenc versei

Verseghy Ferenc: Barátnémhoz

Szedgyük a’ rózsát, valahol pirúlni
láttyuk útunkban, szeretett Barátném!
Még kinyíltt arcczal tövis ágaikrúl
ránk mosolyognak.
Melly ma bűbájos kebelét ajánlya,
holnap elhervad. Soha jobb üdőre,
a’ mivel kínál nevető szerencsénk,
el ne halasszuk.
A’ jelenlévő egyedűl sajátunk
A’ jövendővel bal eset parancsol,
melly irígységbűl örömünkbe szokta
önteni mérgét.

1806.

Verseghy Ferenc: Rozilis és Dafnis

A’ zöld árnyéknak hivessében,
mibőn Zefir támadt az Égben,
egy forráshoz ült Rozilis
és melléje Dafnis.

Az erdőt tölték énekléssel,
hagyíták egymást füvetskékkel,
ingyerkedtek, hempelgettek
‘s több tréfákat üztek.

Meg-hevülvén Dafnisnak szive
az ápolgatásra gerjede,
az, a’ mint a’ tsókot futá,
szülőjét kiáltá.

Jönn annya, ‘s tudakozza baját,
Rozilis el-rendelvén haját,
o! már, ugymond, nem segíthetsz,
meg van; viszsza térhetsz.