Verseghy Ferenc versei

Verseghy Ferenc: Gliczerához

Ammint barna szemöldökit
Dámonnak, Gliczerám! vagy deli termetét
átilletve magasztalod,
jaj! hogy duzmad epém! hogy löki véremet
a’ szív! Meghalványodik
töstént arczolatom, háborodott eszem
elhágy; nedvesedik szemem,
‘s gördűlő könyeim, bárha tagadgyam is,
árúllyák fene lángomot.
Égek, nem tagadom, fényes üszög gyanánt
égek, Kedvesem! akkor is,
még zög Dámon utánn nyájasan esdekelsz,
‘s bimbózó bizodalmamot
büszkén megtapodod. Jaj! ne halaszd tovább
eljegyzésemet! Ő soha
állandó szeretőd nem lehet; őneki
Dóris mindene. Boldogok,
kiknek szent kötelek szívhabozásikot
végzik, ‘s kiknek az eggy halál
hosszas kéjek utánn oltya szerelmeket.

1806.

Verseghy Ferenc: Papagéno

Eggy lyánka, vagy menyecske
kell Papagénónak.
Csak illyen gerliczécske
tehetne boldognak.

Melly bölcsen, melly édesen élnék,
sok herczeggel meg nem cserélnék,
ha volna ölemben eggy szív,
melly férje’ szerelmében hív.

Nincs lángomat a’ ki megszánnya,
melly szívemet fellegig hánnya?
Ah! ennyi leányka közül
szavamra csak eggy sem hevül.

Ha lángomat senki sem ójtya,
még mellyemet végre megfojtya.
De csókol eggy asszonyi száj,
egyszerre meg semmim sem fáj.

Verseghy Ferenc: Klóris a’ Fülemiléhez

Te gallyas fáknak bús lakossa
e’ gyöngyös forradékok mellett!
Ne menny el, kérlek, e’ beregből,
te édeshangú Fülemilétske!
Alexis eljön nemsokára.
Olly szépen, olly keserves hanggal,
nem énekelsz te, mint Alexis;
tanúlly meg tőle énekelni,
oh! vajha ő viszontag tőlled
szeretni megtanúlna!
Mert! ah! Alexis’ szíve,
oly hűven, mint te, nem szeret.

1793.

Verseghy Ferenc: Panasz

Ah! el-hagyott! oda minden reményem
Külső szivnek el-adta szerelmét,
nem néz reám, nem halgat, ha beszillem
szivemnek keservét.

A’ sürüben, hol senki nem láthat,
biró nélkül naponkint kesergek,
Ekho maga nyögve ád viszszont szókat,
ha sirok, ‘s éneklek.

Tsak egy szóval, o! tsak egy tsókotskával
vigasztally meg még egyszer Laláge!
Osztán temess, ha tetszik, uj társoddal
koporsóm méllyébe.

Verseghy Ferenc: Amor

Szerelmes odátskát
ne kivánny tőlem,
mert Amor’ fortéllyát
utállya versem.
Leg-erősbb sziv nem bir
e’ gyermek’ tegzével,
o! hány van, ki már sir
ütve sebével.

Királyok el-vesztik
országjok’ diszét,
ha szivekbe veszik
Amornak tüzét.
Vitézek rettegnek
e’ nyájas kisdedtől,
kik soha nem féltek
semmi fegyvertől.

Fösvényből pazarlót,
tsalárdot hivből,
nevelni háborgót
tud a’ tsendesből.
Meg-jádza a’ böltsnek
fel-tisztult elméjét,
ha készül tüzének
fojtani mérgét.

Nints, a’ kit ne lessen
tsendes tőrével,
nints sziv, a’ ki könnyen
bánnyon tegzével.
Azért róla odát
ah! ne kivánny tőlem,
mondám, hogy fortéllyát
utállya versem.

Verseghy Ferenc: Dorkához

Ah! hasztalan már minden erőltetés
Dorkám! naponkint alkonyodik tüzem.
Kinlódva hívom vissza Cziprist
‘s meg nem akar könyörülni rajtam.

Nyájas Cupido hűs nyoszolyám felett
borzadva elszáll, mint mikor a’ tavasz
meglett fenyűkönn átsuhogván
gyenge virági közé ügyekszik.

Hódíts magadnak, még buzog ingered,
frissebb szerelmet. Én ölelésidet
nem győzöm aggott karjaimmal
sok viadalmim utánn fogadni.