Akarom, hogy szeressetek,
Az érdemem talán kevés:
Akarom, hogy szeressetek.
Ma: bárkinél külömb vagyok,
Holnap: törpülhet érdemem,
Ma bárkinél külömb vagyok.
Holnapután: más jön talán,
Ma: én vagyok a legkülömb,
Holnapután: más jön talán.
Nem várhatok, nem várhatok,
Nem várhatok, mert sietek,
Nem várhatok, nem várhatok.
Akarom, hogy szeressetek,
Akarom, tisztán lássatok,
Akarom, hogy szeressetek.
Egy darázs egy lovat megcsíp fullánkjával,
Ez nagy mérgesen rúg feléje lábával;
De ez csak imígy szól csendesen hozzája:
Lassabban vitézek kedvelt paripája!
Vedd jól gondolóra menedékhelyemet,
Hidd el, meg nem rúghatsz semmikép engemet!
Végre a kevély ló kérni nem átalja,
Mellyre a darázsnak illy válaszát hallja:
“A szelidség mindég győző szokott lenni
Lásd, én sem fogok már neked semmit tenni.”
Nagy megalázással szóll hozzád ‘s mézes ajakkal,
Azt vélnéd hogy az ég angyala szóllna veled.
Úgyvan – ez angyali arcz melly mintegy látszik imádni,
Lelkével mar – ‘s sző ellened ördögi cselt.
Én nem tudok mást úgy ölelni meg,
Ahogy a testvéremet ölelem,
A testvéremet, aki egy velem.
Ahogy szerelmem van,
Úgy van gyűlöletem.
Ember vagyok.
Mindenkit egyformán szeretni
Istennek adatott.
Ahogy vágyom – úgy visszaborzadok,
Ahogy epekedem – úgy rettegek,
Mert vannak örök, tiszta, szent hegyek,
És vannak mocsarak.
Én azzal megyek csak,
Ki velem egykép hajlamos a jóra,
Az Isten engem így teremtett –
Én nem tehetek róla.
Szeretnélek megvédeni tőlem,
Ölbekapni s elfutni előlem,
Valahova messze.
Két karomba rejteni a vágyad
Térdenállva őrizni az álmad,
Hogy velem ne álmodj.
Szeretnék el, messze a jövőbe
Futni veled, hogy akkor is győzve
Még szeressük egymást;
S néha rólam emlékezni csendben
És csendesen elsiratni engem:
Egy régi barátot.
