Őszi eső, hideg eső hulldogál,
Őszi szellő, hideg szellő fújdogal.
Szegény asszony, özvegy asszony, merre mégy
“Fiaimnak egy kis meleg ételért.”
Özvegy asszony a hidegtől didereg,
Sírva borul kebelére egy gyerek.
Búsan lépdel oldalán a legnagyobb,
Mind azt mondja: édes anyám, megfagyok!
Szűnj meg, eső, hideg eső, egy kicsit,
őszi szellő, hideg szellő, ne sivíts!
Ragyogj fel, nap, szegény özvegy anyára,
Vezesd el őt egy jó meleg tanyára!
Költők agg fejedelme,
Kit úgy fennhord a hir,
Mi az, mi téged olykor
Oly méla búra bir?
Mi bú az, mely szivedre
Reánehezedik?
Hiszen e kor megérti
S imádja müveid!
— “Nem is az bánt, nem is az fáj,
Hogy nem értik szavam;
E kor fölött lantomnak,
Tudom hatalma van:
De az bánt, keserít, hogy
Mig énekelgetek:
A kortól, — nemzedéktől
Biz éhen veszhetek!
Költői munka mellett
Kenyerem a robot;
Múzsák hívását hallom,
De — nem dalolhatok!
A szellem vinne szárnyon
S — létért kell küzdenem,
Hogy agg koromban légyen
Betévő kenyerem.”
“A nemzet elfogadja,
Mit néki adsz — s nem ád.
“Önzetlen “kell szeretni
Ezt a magyar hazát!
De hogyha jól betöltéd
“E “honfi tisztedet,
Gondoskodik terólad:
Fényesen — eltemet!”
