Réthy László: Keresztény jelszavak.

“Szeresd felebarátodat”
Igy szól a szép krisztusi – tan,
“Mint tenmagadat!” – ezzel sajna!
Nagyon megszigorítva van…

Mit a felső mondat kiván?
Már magában is szörnyü sok,
A másodikat? – megtartják tán
A földöntúl, az – angyalok.

Túlzó volt Krisztus s mennyire?
Hogy ilyen morált hirdetett.
Hogy lehet az élet vásárján
Alkalmazni ily elveket?

Embertársadnak érdeke,
Hogy lehúzza a bőrödet;
S ha nem teszi meg az a mamlasz?
Akkor vele majd – Te teszed!

Kétezer éve élünk már
Keresztény – szeretetben és
Krisztus tanának foganatja
Bizony isten édes-kevés.

De kitünt, hogy Isten-fia,
Az embert jól ismerte, – ki
Örűl, hogyha a címet, bárcát
Minél olcsóbban váltja ki…

Azért követel oly sokat
A morál, mit Krisztus tanit,
Hogy még a legjobb keresztény is
Lealkudhasson valamit!

Lithvay Viktória: Láttátok-e…

Láttátok-e a fényes napsugárt,
Midőn a hegy mögé nyugodni szállt,
S utána azt a sok szép csillagot,
Amely a sötét éjben ragyogott?

Láttátok-e a zajló tengerárt,
Midőn a zúgó szél felette járt,
Midőn magosra hányta a habot,
S medrébe újra vissza is csapott?

Láttátok-e az újuló tavaszt,
Midőn a fákon zöld rügyet fakaszt,
És a ligetben a kék ibolyát,
Midőn a földből felveté magát?

S láttátok-e a telet, amidőn
Fehér lepelt terít el a mezőn?
És látva mindezt mondottátok-e,
Mily szép az Isten mindenik müve?

Tóth Árpád: Krisztus-képre

Szelíd gyermek, mért késztetsz, hogy megálljak,
Felém mért nyújtod nyájasan kezed?
Szívem, mely mindig későn érkezett,
Szelíd gyermek, lásd, lomha, furcsa, bágyadt.

Leomlanék csókolni jászolágyad
Mint ki mirhát hoz, s kit csillag vezet,
De lásd, a mirha s csillag elveszett,
És eltemettem minden drága vágyat.

Álomsereg víg Fáraója voltam,
S szép katonáim zengő csodasorban
Vittem dőrén, amerre örvény tátong.

S most itt vagyok, szelíd szavadra vágyva,
Mert nem maradt más bennem csak a gyáva,
És gúnyolódnám, s ajkam halk imát mond.

1908.

Dsida Jenő: Látomás

Megnyílt az ég ma hirtelen,
a nagy kárpitot félrevonták –
s a rőt mező ma színt kapott
és felvirult sok régi, holt ág.

Sugarat szórt a hasadék,
s egyszer csak én is belenéztem
és térdre hullva, ámulón
imába csitult szürke vészem.

Olyan hatalmas-gyönyörűt
törpe harcos még sohse látott,
s amiért eddig sírtam én,
megköszöntem a boldogságot.

1924. szeptember 6.

József Attila: Betlehem

A gyolcs ködökben puha varjak ülnek,
csüggedt borókán fészkel a homály.
Tömpe szobácska vert földjére dülnek
két botos pásztor és három király.
Az asszony leszáll a kamrai létrán, –
Mennyből az angyal! – zeng öt atyafi.
Az öreg kapás az ólban ganét hány,
kántálnak sírva lompos tyúkjai.
Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt,
borostás állal komorul a zsupp
s fodor leveske szaga áraszt vígaszt,
mely a danával mennyezetre fut.
Jézus, kinek szállása sárga irka,
heverő papírbarmok közt örül
s a tűz fényénél a jámborok mintha
ugrándoznának a jászol körül.
De ez nem igaz. Részes-szalmát hajszol
az úri szél és gőzlik a magyar
s a két pásztor fonott kalácsot majszol
s a három király pálinkát nyakal.

1929. december

Gárdonyi Géza: Harangszó az éjben

Fehér kis kápolna erdő sűrűjében.
Valami remete lakja réges-régen.
Valami kis remete, kit senkise ismer.
Azt se lehet tudni angyal-e vagy ember?

Mikor az erdőre éj homálya száll,
s a benne tévelygő aggódva megáll,
s remegve, habozva kérdi: Jobbra? balra?
Megszólal a kicsi kápolna harangja.

Embertársam! vészes, sötét uton járó,
sötét uton járó, habozva megálló,
hallgass a titkosan megcsendülő hangra:
a szivedben hangzó angyali harangra!

Endrődi Sándor: Kövessük őt

Nincs nála istenibb lény a világon,
Nincs nála szeretőbb és szenvedőbb.
Haladjunk tiszta szívvel nyomdokában,
Kövessük őt!

Nagy lelkéből a jóság fénye árad
S napként világít minden bú előtt.
Egész valója irgalom, bocsánat.
Kövessük őt!

Hittel hajol le Lázár nyomorához,
Magához emeli a szenvedőt;
Vérző igaznak igaz könnyel áldoz…
Kövessük őt!

Előtte nincs különbség. Ember: ember.
A szívet nézi, a rejtett redőt.
Keze csak áld, csak simogat, de nem ver,
Kövessük őt!

Nehéz útjának tövis a virága,
De példájánál nincs nagyobb, dicsőbb,
Amerre jár – akár a Golgothára –
Kövessük őt!

Endrődi Sándor: Az élet: láz…

Az élet: láz, a munka: égés,
A nap küzdelme hajsza csak.
Dulakodunk a betevőért,
Kergetnek dicsvágy és harag.

Öklözzük egymást jobbra, balra,
Ha kell, ölünk lépten-nyomon.
Elfordulunk az égiektől,
Kapkodunk hitványságokon.

S ez így tart, így megy mindhalálig,
Míg végre benned, óh Uram,
Hívságtól menten, lárma nélkül,
Elszunnyadunk mindannyian.