Bujdosik Mariska, Isten tudja, merre,
Talán napnyugatra, talán napkeletre.
Akármerre indul, szerencse kísérje,
Szegény kis bujdosót baj sehol se érje.
Bujdosik Mariska, indulásra készen,
Batyu a karjában, esernyő kezében.
Hullhat már jégeső, nem lesz bántódása
Az esernyő alatt lészen jó szállása.
Bujdosik Mariska, bujdosik messzire,
Túl a tengeren, a világ végire…
Akármerre indul, szerencse kísérje,
Az édes mamácska hamar utolérje!
Ica, rica, kukorica,
Hozzad gyorsan, kis Marica!
Hajnal óta kiabálok,
A lábamon alig állok.
Tessék, tessék, kakas koma,
Ihol a pompás lakoma:
Kukorica, búza, árpa,
Nem kukorékol hiába.
Kakas koma nagyot rikkant,
Jobbra pillant, balra pillant,
Szalad a sok tyúkanyóka,
Egy sem maradt ám az ólba.
Sose biztasd, kis Marica,
Nem maradt itt kukorica.
Kukorikú, kot, kot, kot, kot.
Egy árva szem sem maradott.
Alszik Aranyvirág,
Vajon mit álmodik?
Szárnyas angyalkákkal
Az égben játszódik.
Alszik Aranyvirág,
Oly édes az álma,
Mintha a tündérek
Kertjében sétálna.
Alszik Aranyvirág,
Mosolyog a szája,
Vajon min mosolyog?
Nincs, ki kitalálja.
Alszik Aranyvirág,
Oly édes az álma
Az angyal sem lehet
Boldogabb ő nála.
Dolgos népet, ha látsz a réten,
Köszöntsed őt, köszöntsed szépen.
Bár ócska, foltos a ruhája,
Kincseket ér az ő munkája,
Becsüld a népet!
Neked pihenés a meleg nyár.
Te alszol s ő munkába kezd már.
Peng a kasza már virradatkor,
A legszebb álmot aiszod te akkor,
Becsüld a népet!
Hej, mit művel kérges tenyérrel!
Ellát téged puha kenyérrel.
Még éjjel is hordja, mit nappal
Összegereblyélt, le a kalappal!
Becsüld a népet!
Ne irtózz a kérges tenyértül,
Fogd meg bátran, tétova nélkül.
A kéz, amely vért verejtékez,
Szebb, mint amely aranytól ékes,
Becsüld a népet!
Óh, ez a kéz! Áldott egy kéz ez,
Ma itt, holnap tán harcban vérez;
Arany kalászt vág ma kaszája,
S embert, ha vészben szent hazája,
Becsüld a népet!
Szeressed őt, véremből vér, te!
Ne feledd: honnét eredéi te;
Hogy vagy te is a sarjadéka,
Dolgos, harcos nép maradéka,
Becsüld a népet!
Elek fiamnak
Elszállott az idő fölöttem.
Vén körtefa, búcsúzni jöttem.
Virágodat tán sose látom,
Isten veled, öreg barátom,
Legjobb barátom!
Mi titka volt ifjú szívemnek,
Te reád bíztam, rejtve benned.
Fészkelni fák hiába járnak,
Nem mondtad el szarkamadárnak,
Csacska madárnak.
Könnyem, ha omlott, letörülted,
Fájdalmaim elszenderültek;
S csak rám hajolt virágos ágad,
Eltűntek mind a balga vágyak,
A bűnös vágyak.
Istent dicsérni hozzád jártam,
Legszebb művét benned csodáltam.
Hol van az ember, ki te nálad,
Vén körtefa, szebbet formálhat?!
Nincs szebb te nálad!
Isten veled, ütött az óra,
Hajolj reám még búcsúszóra!
S amivel Isten úgy megáldott:
Még egyszer hullasd rám virágod,
Fehér virágod!
Farkas-barkas mit akarsz?
Pajta körül mit kaparsz?
Ugye likat akarsz ásni,
Szeretnél szépen bemászni?
Hej, tudom én, mit akarsz,
Pajta körül mért kaparsz!
Egyre százat mernék tenni,
Bárány húst szeretnél enni.
Farkas-barkas, jaj neked,
Gazduram felébredett.
Durran már a puskapora,
Nem lesz ma bárányvacsora!
