Berechet László

Berechet László: Ballagás

Ami a Ballagás
Csupán érzelmileg rájuk a Tanulója.
voltam a vizsga mint a leckéje,
Az Érettségi elött álló negyedik C
osztály a szalag avató után,
külön, bulit, szervez,

Melynek soránvissza mennek,
az iskola lájukba azonban, az
indulatok el szabadulása,
Következtében, féktelen, örjöngés veszi..

Kezdetét amely során, az osztálytermük is.
kigyuladt, a Tanárok felelősségre vonják,
A Diákokat a Történtekért, ám a Diákok,
emberi mi voltak Megsértve, érzik.

Magukat és lázadni Kezdenek
a házi rendet tanitás közben,
Engedély nélkül elhagyák,
az iskola épületét ?

Az Ifjak Törekednek a világ
Meg változtatására az
Érettségi hatására viszont már,
Egyéni elképzelésekkel és
jövökénnel rendelkező,

Fiataloknak, Lányokkal, válnak belölük.
Mentem az iskola pálya udvaron,
Hanem veletek én is Ballagom,
Oly szép volt a Ballagás.

Berechet László: Abigél

Gina, regény hősnője, ezerkilencszáz negyvenhárom,
elbúcsúzik otthonától, és azoktól akiket szeret,
mert édesapja beadja a hires árkodi intézetbe,
kis ötödikes gimnazistának a rideg világ őrzi,
kegyetlen, szokatlan törvényei között !

Meg fogom engedni, egy vidéki egyház
leánynevelő intézetben, iskolában…
Ma még örvendj, szép édeslányom voltál nékem..
Szorits magadhoz a te lelkedben,
Bizzom bennem – ami szép volt –

Mentek az osztályba. Megismerkedett egy
leány tanulóval, akivek ültem egy padba.
Most Tanulni szeretnénk, leckémet, Történelmet,
Most emlékezni fogok az órán !…
Mindenre rájön, régen, az régi időkben,
ki volt, az én életében,

” Megyek az szobába, elkezdett hosszú éjszakán”
Gina, álmodott, nem válaszolt semmit,
Ezekkel nem hallom, semmit szavakkal.
A Szép estén különösen árvának érezte magát sötétben,
Most még Zsuzsanna igy jó lett volna,
bárki, aki, benyit, és csak annyit mond:
,, Hogy vagy Gina ?
Milyen az Ágyad ? Aludj jól !”

Mely már is messzebb, mint az álom.
Ám Zsuzsanna Testvér, megfogta a kezét és
Szeliden, áthúzta a kis ajtón.
Másnap felkel reggel, hátha kimenne az egész osztály,
Gyöngyörű udvaron, azon a napon,
Oly szép idők voltak, a nap kisütött.

Vajon hihetne -e ahogy diák legendába.
amelyet a kertben, álló korsós, leányt
formázó szobor alakja köré szó, lányok, képzelete ?
Irjon talán ő is levelet Abigélnek,
aki mindig segit a bajbajutottakon ?

Kuncz Ferenc, Főhadnagy,
Az én számomra : az lenne parancsom,
Elmegy a leányiskola intézménybe,
hamarosan, Ginával összfut,
egykori leány szeretőjével.

Berechet László: Hazafelé jön

Hazafelé jön az ki felém jön,
Mellettem leszel…
Mégis hozzám visszajön,
Ó Istenem édesnő.
Oly Boldog aranyos lettem,

Nem játszom a Tiszta szivvel,
Én örökös bájos őrzőm,
hozzád simulok a szép arcodhoz !…
Mint fél igaz rózsa lesz,

Add a kezed, Ne fuss előttem,
Szorits meg a kezed, és el ne engedj.
Ragyogóan , szép a kezed.
Tedd fel a kezedre, vedd fel a gyűrűt.
a bájos szivemben, zártál mögém,
ha Szeretsz engem, Oly szép volt az emlékben,

Bemegyek, a hatalmas szobába.
ezután pihentem, a puha ágyadon,
Másnap felkell reggel…
Kimentem, a Tulipános kertemben,
Azt hittem, Rózsa voltam Boldogságban,
Köszönöm neked,

Drágám, ha meghalok a szerelemért,
és bizzál bennem, adsz nekem,
Szerelmet szivemben,
Gyere vissza hozzám édesnő,
Te voltál virágszállam…
Enyém leszel örökös szivemben,

Add vissza nékem ey száll virágod,
Tiszta lelkemen egy forró ölelés miatt,
Szállnak a tulipán, láttom a könnyes
szemmel emlékben,
Zivataros volt esőkben, rózsa volnék.

Berechet László: Fölvirradt a Tenger

Fölvirradt a a Tenger
az én voltam igazi csupán, tenger között.
Mint más héjakon igyekszem, mint mocsáron,
Nem hallom, semmit másnap elindulnék..
jól elérkezzem ócéánon, Mozognak hegyeken,
Vársz még engem, ott hatalmas hegyeken,
Domborulnak… Domborulnak.

Menj csak velem jössz hanem kitartom,
a Te ellenned, aztán nem tört ki semmit,
botrány a fák alatt, Minden szép volt ami szép volt,
Azonbelűl ha lépsz a Tengeren ?

Állj meg pillanatra mondom a választ.
Mész vagy viszlek a mai napokban,
Elveszetti hegyeken vannak nyomában,
Azt akkarod Szép volt mint a mesékbe.
Szászor a Tengeren,

Oly szép idők voltak nem számit, semmit.
Mást nem Tehettem, nem voltam össze vadulva,
Várj meg engem Titokzatos barlang felé,
Szépség volt Tiszta Égboltján,
Én is túl jobban rosszban, őrzőm a felhők kőzőtt..

Minden, ami szép volt ami annak a célna.
közös felidézem azt a földeken miatt,
Nem zuhan a Folyó, Nem Fújj a szél,
Folyópartján, az Égboltján,
Nem szakadna rám a fényel Tengerpartján,

Fölvirradt a Tenger,
Zuhan szikla parton, zuhan vizek alatt.
Mint hull a vizen túl az ami a kedvenc parton alatt,
ha én felém jössz csodálatos vizeken,
Nem szeretném belemászni a vizben,
Fölvirradt a Tenger
Minden Tavasz lángolna Tenger,
Gyere én felém gyorsan a kalandokra,
csak legyen séta óceán felém,

Magas voltál nékem gyöngyörű szépséges,
Folyóparton voltak Tájak ?…
Minden napra nézd újra hidakat,
Legalább mondaszerint, szavakat mint a parton,
a könnyes szélén velem ott élsz,
Napfénnyel érkezzem.