Sántha Károly: Itthon vagyok

Itthon vagyok, haza jöttem,
Üdvözöllek szülőföldem;
Mely után e szív sovárgott,
Láthatom már rónaságod,
Szent szabadság képe te.

Tündérhonba visz bár útunk,
De a honnan kiindultunk,
Oda vágyik, visszavágyik,
A bölcsőtül a halálig
Árva szívünk untalan!

Itthon vagyok, itthon újra,
S a föld minden koszorúja
Nem oly kedves, nem olv drága,
Mint egyetlen szál virága
Te földednek, én hazám!

Itt bimbózott gyermekségem,
Álmaimnak szép kertjében;
Szivem földjét itt ápolta,
Imádsággal itt áldotta
Az én édes jó anyám.

Ő már nyugszik, szive nem ver,
Mely tele volt szeretettel;
Mégis, mégis – érzem, áldom –
Most is ő az, ki pályámon
Hűn kisér, áld és szeret.

Pihenj békén, drága lélek,
Nékem szent e föld, míg élek;
Mert itt porlad a te hamvad,
Itt hull rá a legszebb harmat.
Hálám könnye, jó anyám!

Sántha Károly: A tölgyek alatt

“A tölgyek alatt”, itt pihent Ő,
Lehajtva ősz fejét a költő;
Most ott pihen, hol örök csend ül,
A csendbe csík szent lantja csendül.

Szellő a dalt idáig hozza,
Sír, zokog a dalnok kobozza,
S lelket igéz — óh, mi van benne?
Ábrándos, égő honszerelme.

Hazát szeretni csak ti tudtok
Lánglelkü költők! S ha lehulltok
Csillag gyanánt a hon egérül,
Egész világ beh elsötétül!

Borong, borong az őszi este,
Sziget füvét harmat megeste;
Tölgy leveli fonnyadva hullanak —
Mit fonjak én meg koszorúnak?

Szemembe ime könyre-köny gyül:
Ragyogjon e köny drága gyöngyül:
Emlékeden. S áldjon sok öltő,
Boldog magyar hazán, óh költő!

Sántha Károly: Reformáció

Vállat a vállhoz, szív összedobogjon!
Kálvin s Luther így int egyiránt;
Ur Jézus Krisztus, tüzed itt lobogjon,
Te vagy az Ut, mutass jó irányt!
Könny áztat mostan minden magyar orcát,
De félre kétség! Lesz Nagy-Magyarország!
Uram, szabad nép nem lesz soha szolga —
“Te benned bíztunk eleitől fogva!”

Nem érheti sem szégyen, sem enyészet
Az ezeréves féltett koronát,
Ha tiszta erkölcs védi s honfiérzet
S magyar magyart testvérként karol át.
Tiprott hazánknak biztos menedéke:
A szikla-hit, a munka és a béke;
Él még az igaz Bíró, hogy segítsen —
Zengjük: “Erős várunk nekünk az Isten!”

1925. október